Puskás-búcsúztatás: több mint 60 millió az állami szerepvállalás

MTI MTIMTI MTI
2006.12.04. 16:38
Címkék
- Több mint 60 millió forintot tesz ki az állami szerepvállalás Puskás Ferenc temetésével kapcsolatban - nyilatkozta Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportszakállamtitkára.

Szombaton, 9 órakor ünnepélyes keretek között felvonják, majd félárbocra eresztik a Magyar Köztársaság lobogóját a Kossuth téren - ez lesz a Nemzeti Gyásznap első eseménye. Az egésznapos rendezvényen a kormány biztosítja a rendőri és mentői készenlétet, a Puskás Ferenc Stadiont és a Hősök terén a katonai búcsúztatást. Ezenkívül a kabinet váltotta meg a sírhelyet, s állja a temetéssel kapcsolatos közvetlen feladatok költségét.

Az ÖTM szakállamtitkársága rendelte meg és finanszírozza a Puskás Ferenc Stadionban felállítandó díszravatalt.

A kormány részéről Lamperth Mónika búcsúzik el az Aranycsapat legendás kapitányától, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter Puskás Ferenc özvegyével történt telefonos egyeztetés alapján a bazilikában mond gyászbeszédet.

Schmitt Pál, a kegyeleti bizottság elnöke vasárnap még úgy nyilatkozott, hogy a búcsúztatás legnagyobb költsége 180 millió forint lehet, s hétfőn vár választ a kormánytól arra, hogy ebből mennyit vállal magára.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája