FÉRFI EUROLIGA, EREDMÉNYEK
FÉRFI LEN-KUPA, EREDMÉNYEK
Bajnokság, kupa, olimpia, vb, Eb, világliga, Világkupa
Vízilabda-lexikon
A Vasas taktikus, fegyelmezett játékkal felülkerekedett az orosz bajnok Csehovon, és rendkívül fontos két pontot szerzett idegenben.

Farkas József
Alekszandar Sapics nem tudott kifogni a remekül védô Nagy Viktoron, az Eb gólkirálya találat nélkül maradt

Farkas József
Alekszandar Sapics nem tudott kifogni a remekül védô Nagy Viktoron, az Eb gólkirálya találat nélkül maradt

A mérkőzés is ezt bizonyította, hiszen a piros-kékek fegyelmezett, sok úszással megsegített támadójátékkal megmozgatták a több idősebb játékost – így például a center Revaz Csomakidzét – felvonultató oroszokat. A hazaiak nehezen értek fel a saját akcióiknál, míg a Vasas szép fokozatosan elhúzott a második negyedtől. Kulcsszerepet vállalt a bordatörés után a vízbe visszatérő Kovács Róbert, aki 4–4 után két góllal lendítette előre együttesét, háromszor hozta el a labdát a ráúszásoknál, és az utolsó másodpercekben az ő labdalopása hiúsította meg a Csehov esetleges egyenlítését. A TEVA 9–5-re, illetve az utolsó negyed elején 10–6-ra is vezetett, ám a záró felvonásban ötször is emberhátrányba került.
Az NSO ajánlja:
A Varga fivérek ezúttal is hozták magukat, de kiemelendő Nagy Viktor is, aki Sapics mind a kilenc lövését hárította, boldogtalanságra kárhoztatva a belgrádi Európa-bajnokság gólkirályát. Nem mellékesen öt ziccert is védett. A Vasas jutalma két pont, amely rengeteget ér majd a végelszámolásnál.
Legközelebb december 16-án játszik mérkőzést az angyalföldi csapat, amely a Reccót fogadja.
Mestermérleg
Földi László: – Szívünket-lelkünket kitettük a győzelem érdekében. Innen nagyon nehéz lesz bárkinek is pontot vagy pontokat hazavinnie.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





