A csoport sereghajtója jön

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2006.11.29. 01:12
Címkék
A „legkötelezőbb” kötelező következik az MKB-Euroleasing Sopron számára szerda este hattól a női Euroligában, mert az A-csoport nyeretlen sereghajtója, az olasz Famila Basket Schio vendégeskedik a hűség városában. Méghozzá legjobbja, a világbajnok ausztrál Penny Taylor nélkül, sőt valószínűleg két másik kulcsjátékosa is hiányzik majd.
– Sima győzelemnek ígérkezik, illetve annak kellene lennie. De vajon az lesz?
– Remélem, hogy az lesz, bár én azt gondolom, minden mérkőzés nehéz – válaszolta a 26 esztendős Németh Bernadett, az MKB-Euroleasing Sopron kevés új szerzeményeinek egyike, akit első számú irányítónak szerződtetett a nyáron a zöld-sárgák vezetősége. – Viszont itthon játszunk, ez mindenképpen pluszt jelent, így remélem, mégiscsak sima meccs lesz belőle.

– Sikerült elegendő információt összegyűjteni az olaszokról ahhoz, hogy ne az ismeretlenbe ugorjanak fejest szerda este?
– Igen, teljes mértékben. Volt videózás, felkészültünk belőlük.

– És láttak tőlük valami különlegeset a képernyőn?
– Semmi extrát, illetve talán annyit, hogy rengeteg figurájuk van, és minden mérkőzésen mást játszanak. Székely Norbi, az edzőnk tizennyolc variációt számolt össze, megpróbáltuk a fontosabbakat átvenni.

– Mennyire más az euroligás színvonal az Európa-kupában megszokotthoz képest?
– Sokkal keményebb és gyorsabb a játék, talán ennyiben. Minden meccs sokkal harcosabb és kimerítőbb. Én rengeteget játszottam korábban az Európa-kupában, például tavaly több mint harmincöt perces volt az átlagom a Zala Volánban, és még úgy is kimerítőbb, hogy most kevesebb időt töltök a pályán. Ja, és persze magasabb a színvonal.

– Belülről hogy érzi: zökkenőmentes volt a beilleszkedése? Egyáltalán, lezárult már ez a folyamat?
– Nagyon jó kérdés... Sajnos a felkészülési mérkőzéseken nem nagyon ment a játék, nem éreztem a csapat ritmusát, de az utóbbi találkozókon már igen. Szóval úgy érzem, beilleszkedtem, és a lányok elfogadtak, remélem, innen már csak felfelé vezet az út.

– A hírek szerint Horváth Zsuzsanna után az MKB-Euroleasing Sopron második számú irányítója, Kocsis Boglárka is megsérült. Egyedül pörgeti majd a csapatot negyven percen át, vagy van más megoldás is a tarsolyukban?
– Bogi sérülése igazából nem súlyos, csak fájt az Achillese, de kapott rá kezeléseket, és talán tud majd játszani, mert már két napja teljes értékű munkát végez. Ám ha mégsem, akkor Honti Kata lehet a beugró.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
4 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
5 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
5 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
5 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
5 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
5 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
5 órája