Magyarország futball-lázban
A világ labdarúgásának egyik legnagyobb alakjára emlékezünk ezeken a hasábokon egészen december 9-ig, Puskás Ferenc temetéséig. A legendás csatár pályafutásának felelevenítésében most a csúcs jön: a londoni 6:3, pontosabban az évszázad meccsének felvezetése, hiszen maga a „tudósítás” csak a november 25-i ötvenharmadik évfordulón következik.
A Népstadiont az ötvenes években gyakorta töltötte meg az embertömeg
A Népstadiont az ötvenes években gyakorta töltötte meg az embertömeg
„A magyar válogatott jelenleg Európa legjobb együttese...”
A fenti mondat 1953 júniusában hangzott el Stanley Rous FIFA-főtitkár szájából. A később világhírűvé vált szakember azokban a hetekben Dél-Amerikában járt az angol válogatottal, és ott a brazil újságírók kérdésére elmondta: az 1954-es világbajnokság esélyesének Uruguayt, Brazíliát és Magyarországot tartja. Ekkor jelentette ki, hogy a mi csapatunk az öreg kontinens legjobbja.
Ugyanannak az évnek októberében pedig már a londoni angol–magyar jelentette a témát. Sebes Gusztáv, aki nemcsak szövetségi kapitányként, hanem az OTSB elnökhelyetteseként is tevékenykedett, részt vett az angol labdarúgó-szövetség fennállásának évfordulóján rendezett ünnepségen, és megtekinthette a Világválogatott–Anglia mérkőzést. Ott már konkrétan beszéltek a magyarok londoni vendégszerepléséről. Sebes az élményektől feltöltődve és a nagy meccs előkészületeitől izgatott állapotban tért vissza Budapestre, ám itthon már szó sem volt eufóriáról. Hazánk történetének talán leggyászosabb időszakát élte, tombolt a személyi kultusz. Rákosi Mátyás népvezér magához rendelte Sebes Gusztávot, és mindenféle udvarias bevezető nélkül azonnal nekiesett, miként is képzeli, hogy saját szakállára megszervez egy ilyen mérkőzést.
Világraszóló római siker Olaszország ellen
Hibáztunk
Csütörtöki számunkban a Puskás Ferenc pályafutását bemutató sorozatunkban azt írtuk, hogy a Magyar Televízió vasárnap este az 1954-es német– magyar (3:2) vb-döntőt közvetítette, holott természetesen a legendás londoni 6:3 szerepelt a műsoron. Olvasóink szíves elnézését kérjük!
Erre gondolt Rákosi elvtárs, de Sebes leszerelte a diktátor támadását, és bár elismerte, hogy a vereség valóban benne van a pakliban, hangsúlyozta, hogy válogatottunknak erős ellenfelekre és idegen környezetre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően felkészülhessen a svájci világbajnokságra. Meggyőzte Rákosit, ugyanakkor tudatosult benne: egyszerűen nem kaphatunk ki a Wembleyben.
De volt alapja a bizakodásnak, hiszen addigra bombaerős, ütőképes és – ahogy Stanley Rous is mondta – a legjobb európai együttes volt a miénk. Még friss emlék volt a helsinki olimpiai győzelem, s az olimpián már csaknem összeállt az Aranycsapat. A helsinki sikernek köszönhetően, igencsak kapós, népszerű lett a magyar csapat, a sportvezetők válogathattak az ajánlatokban, és '53-ra valóban erős program várt nemzeti együttesünkre. Kezdésként, április 26-án szerény 1:1-et értünk el a Megyeri úti stadionban az osztrákokkal szemben majd mielőtt úrrá lett volna a pesszimizmus egész Magyarországon, májusban, Európa-kupa-döntőn, Rómában 90 ezer néző előtt győztük le 3:0-ra az igencsak jó olasz válogatottat. Erről már szerte a világban beszéltek. Júliusban stockholmi kirándulás várt az Aranycsapatra, nyertünk is 4:2-re, majd október 4-én Prágában, a Hadsereg-stadion 50 ezer szomorú szurkolója előtt 5:1-re vertük meg a csehszlovákokat. Ugyanazon a napon Szófiában, a Levszki-stadionban is szerepelt egy másik magyar válogatott hivatalos, nemzetek közötti mérkőzésen, a B-csapat, amely 1:1-re végzett, egy héttel később pedig a Práterben, már a klasszikus összeállításban, 3:2-re nyert válogatottunk Ausztria csapata ellen.
Szepesi György: Az én sztorim
„A mai napig úgy emlegetik az évszázad meccse előtt főpróbaként lejátszott magyar–svéd összecsapást mint az Aranycsapat egyik kudarcát. Holott a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Ott voltam a Népstadionban tartott taktikai értekezleten, s hallottam, hogy Sebes Gusztáv a következőket mondja: »Fiúk, ne felejtsétek el egy pillanatra sem, hogy az angolok ellen készülünk, az most sokkal fontosabb, mint a svédek! Ne sérüljön meg senki, óvatosan vegyetek részt a párharcokban, mindenki vigyázzon magára!« Így beszélt tehát a kapitány, és én akkor pontosan tudtam, hogy Puskásék győzni akarnak ugyan, mert mindig erre törekedtek, de Sebes Gusztáv szavai ott lesznek majd a gondolataikban. Így lett 2:2, és persze a közönség egy része fütyült, mert a magyar szurkoló akkoriban hozzá volt szokva, hogy a válogatott győz. Érdekes, mennyire elfelejtette addigra a közvélemény, hogy az olaszokat az öt évig tartó Európa-kupa döntőjében Rómában vertük meg 3:0-ra. Itthon valamiért ez a páratlan győzelem nem kapott akkora visszhangot, mint külföldön, pláne a svédek elleni döntetlen után. De nem tartott sokáig a pesszimista hangulat, elkezdődött a visszaszámlálás az évszázad meccséig...”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik