Vereséggel búcsúzott a Honvéd

Szombaton nem lehetett könynyű kispesti labdarúgónak lenni. Felemás érzések dolgozhattak reggel azokban a Honvéd-játékosokban, akik magukra húzták a piros-fehér-fekete melegítőt, és elindultak a Bozsik-stadionba, hogy felszálljanak a csapat Diósgyőrbe készülő buszára.

Szombaton nem lehetett könnyű kispesti labdarúgónak lenni, hiszen minden futballistában ott motoszkálhatott a gondolat, hogy este azt a mezt kell magára húznia, amelyben egykor Puskás Ferenc ontotta a gólokat. És tegyük hozzá, nehéz feladat jutott Supka Attilának is. A korábbi debreceni vezetőedző évekig olyan csapatnál dolgozott, amely rendre az aktuális összecsapás esélyesének számított, ám amióta átvette Aldo Dolcetti helyét, hozzá kellett szoknia, hogy nem hűthet be pezsgőt a mérkőzések előtt, mert sokszor csak hetek múlva tudná felbontani...

Szombaton nem lehetett könnyű kispesti labdarúgónak lenni, s tudnia kellett ezt Supka Attilának is, akinek úgy kellett pályára küldenie játékosait a diósgyőri katlanba, hogy ne érezzék azt a terhet a vállukon, amelyet Puskás Ferenc emléke rakott rájuk. Néhány éve Öcsi bácsi állapota még megengedte, hogy egy-egy Honvéd-mérkőzésre kilátogasson, az elmúlt egy-két esztendőben viszont már nem jelent meg Kispesten. Szerencséjére. Nem kellett szembesülnie a szomorú ténynyel, hogy szeretett csapata ismét milyen gyenge: a piros-fehér-feketék a szezonban hatszor is vesztesen hagyták el a pályát, s mivel négy döntetlenjük mellett csupán három győzelmet jegyeznek, a tabella 14. helyén szerénykedtek. És most, Diósgyőrben ez a gyengécske kispesti csapat ismét fókuszba került, hiszen Puskás Ferenc emlékéért is játszott. Ezen a meccsen a Honvéd egyszerűen nem hibázhatott.

Szombaton tehát nem volt könnyű kispesti labdarúgónak lenni, főleg ha úgy hívják az embert, hogy Benjamin... A Honvéd elefántcsontparti légiósára nemhogy Öcsi bácsi, de még saját édesanyja sem lenne büszke: nem elég hogy a vendégcsapat az első félidő derekán hátrányba került, a Honvéd középpályása a hajrában egy buta kezezés után megkapta második sárgáját, s máris mehetett az öltözőbe.

A meccs egyébként felülmúlta a magyar bajnokik színvonalát, a hangulat pedig valódi európai futballkörnyezetet kölcsönzött a diósgyőri stadionnak. A drukkerek rendesen kitettek magukért, végig sportszerűen buzdították kedvenceiket, s időszakonként a két tábor közösen összefogva Puskás Ferenc nevét skandálta.

A második félidőre kicsit lehűlt a levegő, s talán ezért is gondolták úgy a hazai ultrák, hogy a szektorukban tábortüzet gyújtanak. Azt nem merjük állítani, hogy a lelátóról érkező meleg tette meg a hatását, de a második 45 perc elején eljött a kameruni Halidou Douva ideje: a csatár erőszakosan betört a 16-oson belülre, és még arra is volt energiája, hogy Miski Zoltán kapust pimasz módon egy esernyőcsellel becsapja, és csak azután passzolja a kapuba a labdát. A 2–0-s vezetés a lelátón is átírta a forgatókönyvet, és az eddigi barátságos szurkolást szitkozódás váltotta fel. Pedig mintha ezen a meccsen Puskás Ferencre emlékeztünk volna...

A második félidő végén a tíz emberrel futballozó Honvéd átvette a kezdeményezést, mi több, szépített is. Az összecsapás utolsó perceiben aztán újra helyreállt a rend: a gyengébb vendégek nem tudtak felülkerekedni, és a drukkerhadak is megjavultak, szidalmazás helyett Puskás Ferencet éltették.

Mint ahogy már többször leírtuk: szombaton nem lehetett könnyű kispesti futballistának lenni. Nem, hiszen a játékosoknak azzal a tudattal kellett felülniük a hazainduló buszra, hogy a csapatnak nem sikerült győzelemmel tisztelegnie szeretett Öcsi bácsija előtt. Az idősebb diósgyőri szurkolók azonban örültek, hiszen annak idején még láthatták, amint a mindössze 16 éves Puskás Ferenc gólt lő a miskolci stadionban, ezúttal pedig azért lehettek boldogok, mert kedvenceik megverték a Honvédot.

Ami persze már rég nem az az együttes, amelyben még Öcsi bácsi is szerepelt... ---- M ---- &