Dunga eddig hiba nélkül

SZ. N. T.SZ. N. T.
2006.11.17. 01:15
Címkék
Bár sokan nagyon féltették, amikor elvállalta a feladatot, úgy tűnik, Dunga megállja a helyét a brazil válogatott szövetségi kapitányaként.
A korábbi világbajnok labdarúgó – az 1994-ben aranyérmes selecaónak ő volt a csapatkapitánya – az idei németországi seregszemle után, július 24-én kapta a megtisztelő felkérést hazája szövetségétől. Mindenki meglepődött a döntésen, gyanítjuk, maga Dunga is. Elvégre az mégsem volt eddig divat a dél-amerikai országban, hogy negyvenhárom éves trénereket ültessenek le a válogatott kispadjára.

Persze a kétkedőknek (irigyeknek?) sem Dunga életkorával volt problémájuk. Sokkal inkább azzal, hogy számottevő edzői rutin nélkül került a kezébe a karmesteri pálca. Tény, ami tény: igen mély vízbe dobták a korábbi klasszis középpályást.

Nos, három és fél hónap elteltével megállapíthatjuk, Dunga egyelőre jó választás volt. Az eddigi mérleg imponáló, augusztus óta hat mérkőzésen öt győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el a vb-n leszereplő együttes.

Bár a vetélytársak között nem csak világverő gárdák voltak, de azért az Ecuador és a Svájc elleni diadal jó eredmény, nem is beszélve a nagy rivális, Argentína magabiztos felülmúlásáról.

Nagy kérdés, hogy mi lehet a tréneri pályája elején járó szakember titka?

Az egyik összetevő minden bizonnyal a fiatalításban rejlik. A természetes generációváltásra rásegítve Dunga nem volt szívbajos, Ronaldót és Adrianót kitessékelte a keretből, és bátran nyúlt azokhoz a fiatalokhoz is, akik nem a legismertebb európai bajnokságokban és sztárcsapatokban rúgják a labdát.

A másik pedig, hogy elődjével ellentétben nemcsak hangoztatja, hanem meg is valósítja a „mindenki egyenlő” alapelvet. Azaz nem kivételez a sztárokkal, közel áll a fiatalokhoz, és Ronaldinhót is minden különösebb indoklás nélkül a cserepadra meri ültetni.

Oda, ahonnan ő büszkén dirigálja az utóbbi évek legdinamikusabb és legegységesebb brazil válogatottját.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
34 perce

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Wembleyben

Minden más foci
39 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
59 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája