A szülők előtt tilos volt leégni

Feltűnő fekete fülbevaló – ez az első benyomás, mikor az ember szembetalálja magát Vass Ádámmal. A válogatottban debütáló fiatalember időnként oldalra fésüli szeme elé omló szőke haját, de cseppet sem megszeppenve adta a nyilatkozatokat a Kanada elleni találkozó után.

– Fárasztó?
– A második félidőben azért már légszomjam volt – mondta őszintén Vass Ádám.

– A zsinórban adott interjúkra gondoltam…
– Á, értem! Azzal semmi gond, örülök, ha kíváncsiak rám.

– Ki sem lépett az öltözőből, azonnal körbefogták a riporterek, mikrofonokat dugtak az orra alá – nem szokatlan ez?
– Előfordult, hogy megkérdeztek már, ám a Kanada elleni találkozó után ez tényleg szokatlan volt, de azt hiszem, hozzátartozik a profi futballisták életéhez.

– Nemrég vált profivá.
– Voltaképpen az elmúlt hét napban mindent elértem, amiért eddig dolgoztam életemben. A felnőttekhez kerültem, vagyis profi szerződést kaptam a Stoke Citynél, és nemcsak meghívtak a magyar A-keretbe, de Várhidi Péter bácsi a kezdőcsapatba jelölt, és végig is játszhattam életem első válogatott mérkőzését.

– Nem tudom, a megbízott kapitány mit szól a bácsihoz…
– Tizennyolc éves vagyok, hogy szólítsam?

– Azt mondja, végigjátszhatta élete első válogatott találkozóját. Alighanem történelmet írt azzal, hogy ez volt az első mérkőzése a felnőttek között.
– Igen, erre én is gondoltam, hogy speciális debütálás lesz, de szerencsémre Péter bácsi ismert az U19-es válogatottból, és nemrég jól ment a játék a ciprusi Európa-bajnoki selejtezőn. Szerintem emiatt bízott bennem, és mindent megtettem, hogy ne okozzak csalódást. És hadd tegyem hozzá, noha sok fiatal volt a keretben, az idősebbek kivétel nélkül segítőkészek, kedvesek voltak, így én ragyogóan éreztem magam Tatán az edzőtáborban, és persze Székesfehérvárott is.

– Úgy láttam, hosszasan integetett a lefújás után – ilyen fontosak a szurkolók?
– Fontosak, de az az igazság, hogy miután Kápolnásnyéken él a család, itt volt mindenki – szerencsémre a szülői házhoz legközelebb eső stadionban debütáltam –, de a főváros sem lett volna messze. A szülők, a nagyszülők mellett keresztapámék szintén a tribünön szorítottak értem, de az egykori általános iskolai osztálytársaim is eljöttek. Mondanom sem kell, semmiképpen sem akartam előttük leégni, hajtottam, ahogy tudtam.

– Ha itt élt, kézenfekvő lett volna, hogy a Videotonban futballozzon…
– De nem nekem! Kisgyermekkoromtól kezdve őrült Ferencváros-rajongó voltam, így szóltam apunak: derítse ki, miképp lehetek a zöld-fehérek játékosa. A Népligetbe jártam Somodi Lajoshoz, Horváth Lászlóhoz, vagyis Api bácsihoz, majd Zoran Kunticshoz, Rubold Péterhez. Remélem, ők is büszkék rám…

– Hogyan került a Stoke Cityhez? Nem nehéz külföldön, ifistaként légióskodni?
– Két éve a ráckevei Aranykalász-kupán figyeltek fel rám, és talán azért nem volt könnyebb, mert eleinte hárman voltunk: a szintén fradista Zsivoczky Norberttel és a nyíregyházi Fekete Ádámmal együtt kerültünk ki. Sajnos ők már nincsenek a Stoke-nál, de nagyon jó, hogy eleinte nem voltam egyedül. Mostanra megtanultam a nyelvet, legalábbis sok mindent megértek, és bár nem beszélek tökéletesen, jól elboldogulok. Látja, ebben is fejlődnöm kell… ----