Siker a műfüves pályán, listavezető a finn együttes

SZ. N. T.SZ. N. T.
2006.11.16. 00:14
Címkék
Nem éppen megszokott körülmények között rendezték meg Helsinkiben a Finnország–Örményország mérkőzést. A finnek az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) HatTrick programja keretében felépített tizenkilenc műfüves pálya egyikén, a Finnair Stadionban fogadták ellenfelüket.

A mérkőzés előtti, a műfű hasznosságáról folytatott eszmecsere – amelyen a szakemberek megállapították, hogy a mesterséges felületű pályák építése nagyban elősegíti a finn futball fejlődését – kis túlzással érdekesebb volt, mint maga az Európa-bajnoki selejtező.

A történeti hűség kedvéért azért jegyezzük meg, a finn válogatott Mika Nurmela tizedik percben szerzett fejesével megnyerte a mékőzést. Ha a játék színvonala nem is, az eredmény és az ezzel újra megkaparintott csoportelsőség minden bizonynyal megmelengette a fagypont körüli hidegben fagyoskodó tízezer néző szívét. Úgy tűnik tehát, hogy a munkáját az év elején megkezdő szövetségi kapitány, Roy Hodgson tud valamit, hiszen a finnek egyelőre veretlenül menetelnek az A-csoportban.

Nem sokkal a helsinki örömünnep után két, a selejtezők nyitányán a finnél erősebbnek tűnő együttes csapott össze Brüsszelben. Az eddig halványan teljesítő belga válogatott ezúttal is betlizett, a világbajnoki résztvevő lengyel válogatott Radoslaw Matusiak góljával értékes három pontot szerzett idegenben. Leo Beenhakker együttese így továbbra is bízhat a továbbjutásban, amitől a belga válogatott öt mérkőzés után alighanem végleg elköszönt.

A-CSOPORT
Finnország–Örményország 1–0
Helsinki, 10 000 néző
G: Nurmela (10.)

Belgium–Lengyelország 0–1
Brüsszel, 16 000 néző
G: Matusiak (19.)

Portugália–Kazahsztán 3-0
G: Simao (8., 85.) C. Ronaldo (30.)
Az állás
1. Finnország532–7–211
2. Szerbia431–6–110
3. Lengyelország53116–510
4. Belgium52124–27
5. Portugália31115–34
6. Kazahsztán4–221–42
7. Örményország4–130–51
8. Azerbajdzsán4–131–81
Legfrissebb hírek

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
5 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
9 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
16 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
17 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
19 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
19 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
55 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2 órája