Izgalom nélküli csaták

2006.11.16. 01:48
Címkék
Brazília–Oroszország döntő lesz csütörtökön a Japánban zajló női röplabda-világbajnokságon. A brazilok papírforma-győzelmet arattak a szerbek ellen, az oroszok viszont meglepően simán verték meg az olaszokat.
A szerbek az első és a második szettben megilletődötteknek tűntek, féltek. Amikor a másik térfélen a zöld-sárgák megvillantak, a szerbek rögtön megadták magukat, pedig a világbajnokság eddigi meccsein nem ez volt rájuk jellemző. A World Grand Prix-győztes dél-amerikaiak a harmadik periódusban nem tudtak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy hirtelen ellenfelük akadt, hiszen a szerbek elkezdtek röplabdázni! A szépítés után az európaiak érdekes módon ismét úgy játszottak, mint korábban, a braziloknak tehát megint könnyű dolguk volt (3:1).„Sajnálom, és elnézést kérek, amiért a mérkőzés jelentős részében nem játszottunk úgy, ahogyan korábban – mentegetőzött Szerbia-Montenegró szövetségi kapitánya, Zoran Terzics. – Ahogy korábban megmondtam: a brazilok a legjobbak, tudásuk senkiével sem hasonlítható össze, az az igazság, hogy akkor sem tudtuk volna megverni őket, ha jobban röplabdázunk.”A másik elődöntőben az ötszörös világbajnok Oroszország nekiesett az olaszoknak, Ljubov Saskova, Jekatyerina Gamova és Jelena Gogyina vezérletével megállás nélkül termelte a pontokat a csapat. A taktikus, pontos ütések és az erős blokkok ellen nem tudott mit tenni a címvédő olasz válogatott. Simona Rinieri, Francesca Piccinini, Paola Paggi és Sara Anzanello is próbálkozott rendületlenül, de hiába. Óriási meglepetést keltett, hogy ez a meccs még a másik elődöntőnél is simább volt (3:0).„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, örülök, hogy minden játékosom végig maximálisan koncentrált, és magas színvonalú játékot produkáltunk – mondta Giovanni Caprara, az oroszok edzője. – Tudtuk, hogy Olaszország ellen nagyon nehéz nyerni, és az is nyilvánvaló, hogy a világ legjobb csapata, Brazília ellen még nehezebb dolgunk lesz a fináléban. Mentálisan és fizikailag a legjobbat kell nyújtanunk ellenük. Elszántak vagyunk, készen állunk a feladatra, erős ütésekre és pontos blokkokra lesz szükségünk.”VILÁGBAJNOKSÁG, NŐK, JAPÁN
Elődöntő:
Elődöntő:
Oroszország–Olaszország 3:0 (19, 16, 20), Brazília–Szerbia-Montenegró 3:1 (17, 14, –21, 20). Az 5–8. helyért: Kína–Kuba 3:1 (24, 21, –26, 20). Japán–Hollandia 3:1 (21, –25, 21, 21). A 9–12. helyért: Egyesült Államok–Tajvan 3:0 (15, 20, 21), Törökország–Németország 3:1 (–23, 16, 20, 25)
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
10 perce

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
54 perce

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
56 perce

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
1 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2 órája