A bajnokság egyik legrosszabb mérkőzése volt a hétfő esti: bár a Honvéd sokáig emberelőnyben játszott, nem tudott mit kezdeni a Pakssal. „Kétszáz főt jelentettem a központi ügyeletnek – vétel!” – morogta adóvevőjébe a biztonságért felelős rendőrtiszt egy perccel a kezdő sípszó előtt. A magunk részéről annyit tennénk ehhez hozzá, hogy szerintünk túlzott az úriember a nézőszámot illetően. Ide jutottunk.

Csupa szenvedés volt a hétfô esti mérkôzés, Pomper Tibor (jobbra) kínlódott, a labda sírt

Csupa szenvedés volt a hétfô esti mérkôzés, Pomper Tibor (jobbra) kínlódott, a labda sírt
Minden bántás nélkül: ennek így semmi értelme. Ha hétfő este csupán ennyien kíváncsiak egy élvonalbeli mérkőzésre (és van okunk feltételezni, hogy akik kijöttek Csepelre, egyszerűen vagy nagyon unatkoztak otthon, vagy tényleg nem volt jobb dolguk), az minden másnál egyértelműbb utalás arra, hogy valami baj van a futballunkkal. Vélhetően haldoklik. Márpedig ha ez így megy tovább, rövidesen ki is szenved szegény pára.
Ilyenformán a körítés szégyenteljes volt a csepeli létesítményben. Nehéz szavakkal viszszaadni azt a látványt, ami a sajtóhelyről tárult az ember szeme elé. Viszont piros pont jár annak a 31 paksi szurkolónak, aki elkísérte a kedvenceit, és jegyet váltott a találkozóra, hogy egy dob ütemes püfölésével motiválja csapatát.
Féltettük egyébként a pályára lépő játékosokat, hogy képesek lesznek-e ebben a hangulatban felpörögni annyira, hogy produkciójukkal legalább ezt a kétszáz nézőt ne veszítsék el a következő fordulóra.
Az NSO ajánlja:
Három másodperc telt el a második félidőből, amikor Tamási Gábor jókora butasága miatt emberhátrányba került a Paks. Ekkor még azt gondoltuk, ha valami, a kiállítás döntően befolyásolhatja a mérkőzést, hiszen tíz emberre fogyatkozva a vendégek legfontosabb célja csak az eredmény őrzése lehet. Ugyanakkor a Honvédról joggal feltételezhettük, hogy 45 perc alatt kamatoztatja létszámfölényét, de erre képtelen volt. Bár a kispestiek közel járhattak volna a gólszerzéshez, de a játékvezető megfosztotta őket egy jogos tizenegyestől. Sőt a szünetben becserélt Dobos Attila büntető helyett sárga lapot kapott.
Hosszabb távon a Honvéd nem tudta ráerőltetni akaratát a Paksra, mi több, a vendéggárda a kiállítás után – csakúgy, mint az első félidőben – hamar magára talált. Nem látszott, hogy a Honvéd emberelőnyben van, ami egyrészt a hazaiak kritikája, másrészt a Paks dicsérete. A hajrában a Honvéd elkezdett iparkodni, de még helyzetet sem tudott kialakítani.
Szóval összességében rossz meccs volt. Ezt egész egyszerűen nem lehetett másként látni.
Utóirat: ezúton együttérzésünket fejezzük ki a kétszáz fizető nézőnek.
Szavazás
10. perc: Schindler a jobb oldalról laposan adott középre, az érkező Schrancz jobbal, húsz méterről lőtt, Kovács Attila szögletre ütötte a jobb alsó sarokra tartó labdát.
21. perc: Genito átadása után Schrancz a tizenhatos jobb oldali sarkáról adta középre a labdát, amely átszállt Kovács Attila felett, de Disztl Dávid két méterről a kapu fölé fejelt.
22. perc: Dancs 23 méterről, középről, jobbal, futtából lőtt kapura, Kovács Attila kiöklözte a bal sarok felé szálló labdát.
24. perc: Buzás jobb oldali szabadrúgása után röviden mentettek a hazai védők, a labda Kiss Tamás elé pattant, akinek kilencméteres, jobblábas, bal alsó sarokra tartó lövését Miski ügygyel-bajjal hárította.
30. perc: Belényesi kiszorított helyzetből, hét méterről, jobbal célozta meg a bal alsó sarkot, Miski bravúrral mentett.
46. perc: Tamási Gábor, rögtön a középkezdést követően, a paksi térfél közepén lerántotta a megiramodó Hercegfalvit. Megmozdulása sárga lapot ért, és mert volt már lapja, a játékvezető kiállította.
56. perc: Hercegfalvi a jobb szélről laposan adott középre, Schrancz hét méterről, Molnár Zoltán szorításából lőhetett kapura, de Kovács Attila gond nélkül védte a laposan érkező labdát.
81. perc: Hercegfalvi ment el a jobb oldalon, egy lövőcsellel helyzetbe hozta magát a büntetőterületen belül, bal lábas, 13 méteres lövésébe azonban Barics belevetődött.
93. perc: Pomper a jobbösszekötő helyéről, húsz méterről jobbal „eltörte” a labdát, Koós került így helyzetbe, négyméteres, jobblábas perdítését azonban védte Kovács Attila. ---- A Honvéd kapujában Miski Zoltán, két alkalmat leszámítva, magabiztosnak tűnt, igaz, két olyan hibát követett el, amelyből csak a szerencsének köszönhetően nem kapott gólt. A Honvéd komplett védelme szürkén futballozott, László András néha az égbe rúgta a labdát, Schindler Szabolcs, kis túlzással, többször passzolt ellenfélhez, mint csapattárshoz. A középpályán senki nem csinált semmit, a kivételt a szünetben csereként beálló Dobos Attila jelentette, aki bemutatott néhány cselt, ha kellett, sprintelt. És ez kiemelte a mezőnyből: ő volt a legjobb a találkozón. A paksi kapusnak, Kovács Attilának nemigen akadt dolga, a védelemre nem nehezedett túl nagy nyomás, tagjai hozták a kötelezőt. Tamási Gábor kiállításával nehéz helyzetet teremthetett volna csapatának, s megköszönheti a gyenge Honvédnak, hogy nem élt az emberelőnynyel. Az egy szem támadó, Belényesi Miklós egyszer sem került helyzetbe, játéka kimerült abban, hogy visszalépett a labdáért, és rendre három-négy kispesti között próbált cselezgetni – kevés sikerrel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






