„Ne megváltóként kezeljenek”

– Nehezen viseli, ha méltánytalanság éri?
– Tessék? – kérdezett vissza Németh Krisztián.

– Mennyire türelmes ember?
– Azt hiszem, kellően, de nem értem, mire céloz…

– Konkrétan arra: miért reklamált percekig Diósgyőrben?
– Erről van szó? Értem már. Bevallom, kicsit meglepve olvastam a Nemzeti Sportban, hogy percekig kiabáltam a partjelzővel, mivel nem történt ilyesmi. Szerintem egy futballmeccsen egyébként sem lehet percekig kiabálni senkivel, mert erre nincs idő, meg, gondolom, a játékvezető vagy az edző megelégelné a dolgot. Garami Józsefet ismerve: ő rám szólt volna, ha olyat teszek, ami nem helyes. Aki ott volt, látta, hogy erről szó sem volt: miután a hálóba találtam, elindultam ünnepelni, de észrevettem, hogy az asszisztens jelzésére nem adták meg a gólt. Annyit kérdeztem: ez les volt? Az egész néhány másodpercig tartott, és nem volt veszélyes, amit bizonyít az is, hogy a játékvezető még csak sárga lapot sem adott. Nem értem, hogy ez miért téma. Ha a korom miatt, azzal nem értek egyet, mert szerintem mindegy, hogy egy csatár tizenhét vagy harminchét éves, ha nem adják meg a szerinte szabályos gólját, azt első indulatában a világon mindenki szóvá teszi. Ettől függetlenül igyekszem ezeket a döntéseket higgadtabban tudomásul venni.

– Rendben, ezt kellően kiveséztük. Beszéljünk a szerdai, Kanada elleni válogatott mérkőzésről: nem izgul?
– Miért izgulnék? Sosem szoktam. Elég régen hozzászoktam ahhoz, hogy az átlagosnál nehezebb feladatokat kapok. Tizenhat évesen mutatkoztam be az élvonalban, de legutóbb, a ciprusi U19-es Európa-bajnoki selejtezőn is én voltam a legfiatalabb, és nálam idősebbek ellen kellett játszanom. A felnőttválogatott persze nyilván egészen más, de azért izgulni biztosan nem fogok. Azzal úgysem mennék semmire.

– Néhány hónapja még egy volt az agárdi Sándor Károly Futballakadémia tanulói közül – ma válogatott kerettag, noha egykori csapattársai ma is Agárdon készülnek a karrierre. Az akadémián milyen visszhangja volt, hogy Várhidi Péter meghívta önt?
– Biztosan örülnek, de sajnos most nem tudok konkrétumot mondani erről, mert annyira felpörgött körülöttem minden, hogy az utóbbi időben nem volt időm meglátogatni a Sándor Károly Akadémiát. Azt hallottam, hogy Tamási Zsolt vezetésével ott lesz Székesfehérvárott az egész akadémia a lelátón. Remélem, most nem járok úgy, mint a nyáron, amikor a Michael Schumacher-féle gálán játszottam. Nikházi Márkék akkor is ott voltak a lelátón, integettek is, de nem vettem észre őket még akkor sem, amikor tiszteletkört futottunk.

– Mit gondol, eleget bizonyított ahhoz, hogy felvegye a nemzeti mezt?
– Ez olyan kérdés, amit nem nekem kell megválaszolnom. A kapitány behívott, nekem meg ebben a helyzetben az a dolgom, hogy megpróbáljak mindent megtenni azért, hogy megfeleljek a bizalmának. Eddig az MTK-ban is ritkán voltam kezdő, inkább csak sérülés esetén, de azt hiszem, nem vallottam szégyent soha, amikor lehetőséget kaptam.

– Tavasszal U17, októberben U19, novemberben A-válogatott – nem túl gyors mindez egy tizennyolc éves ifjúnak?
– Ezt igazán januárban tudnám megválaszolni, mert csak akkor leszek tizennyolc, de félretéve a viccet, értem a kérdés lényegét, és érzem sokakon az aggódást. Ez jól is esik, és meg is értek mindenkit, de úgy gondolom, hogy ha ezt a nyomást nem bírom, akkor mi keresnivalóm van a futballban? Tényleg nagy a teher, de szerintem annak, aki igazán jó játékos akar lenni, meg el akar érni valamit a futballpályán, bírnia kell a téttel, vagy mondjuk a nagy közönséggel járó nyomást is. Szerintem a pályán elviselem ezt a dolgot, és nincs vele gondom, a pályán kívül egy kicsit nehezebb, mert túl sok minden történik velem egyszerre, de szerencsére a menedzselésemet végző cégtől, a CMG-től megkapok minden segítséget, és ügyelnek arra, hogy ne csapjanak át a fejem felett a hullámok.

– Nem érzi, hogy a közhangulatban egyfajta megváltóként kezelik, csakúgy, mint néhány tizenéves társát?
– Érzek ilyet, de szerintem mindenki tévúton jár, aki ránk afféle messiásként tekint. Ne megváltóként kezeljenek bennünket. Remélem, a jövőben sokat várhatnak tőlünk majd, de ebben a pillanatban még biztosan kevesek vagyunk mi magunk, rutinos játékosok nélkül. Azért itt felnőttfutballról van szó, ahol a tapasztalatra szükség van: e tekintetben Gera Zoltán vagy Juhász Roland, de említhetnék másokat is, egészen biztosan nagyon sokkal előttünk jár még. Számunkra mindenesetre nagy sansz, ha minél hamarabb lehetőséget kapunk arra, hogy mellettük beleszokhassunk a nemzetközi felnőttfutballba.

– Mi kell még ahhoz, hogy igazán jó futballista legyen?
– Mindenben kell még fejlődnöm, de legtöbbet mentalitásban és fejben, koncentráltságban.

– Hol szeretne tartani a pályafutásában két év múlva? És öt év múlva? Vagy 2016-ban?
– Sokkal előrébb, mint most, és biztosan külföldön. Annak örülnék legjobban, ha erre visszatérnénk kettő, öt és tíz év múlva, és akkor nagyon elégedett lenne a pályafutásommal velem együtt mindenki, akit Magyarországon érdekel a futball, és szurkol nekünk. ---- A ---- A