A válogatott 2006-os eredményei
A válogatott 2005-ös eredmények
Az Eb-selejtezők programja, a csoport állása
A magyar válogatott mérkőzései 2004-ben
A magyar válogatott összes mérkőzése
Futball-lexikon
Szerdán Székesfehérvárott a Kanada elleni mecscsel búcsúztatja az évet a magyar válogatott. Érdekesség, hogy a hazai kispadon Várhidi Péter, a vendégeknél Stephen Hart ül majd megbízott kapitányként.


Az NSO ajánlja:
– Tudja, hogy nem ön az egyetlen, aki ideiglenesen irányítja válogatottját?
– Ha meglepődik, ha nem: pontosan tudom – mondta Stephen Hart, akit telefonon értünk utol. – Felkészültem a magyar válogatottból, láttam Magyarország legutóbbi három Európa-bajnoki selejtezőjét. Ha őszinte akarok lenni: felemás érzéseim vannak a csapattal kapcsolatban. Boszniában tetszetősen, taktikusan futballozott az együttesük, Törökország ellen viszont nem értettem, miért volt ilyen gyáva a játék. Főleg hazai pályán. A máltai vereség pedig váratlanul ért, bár tudom, minden gárda kifoghat gyengébb napot...
„Láttam Magyarország legutóbbi három Európa-bajnoki selejtezőjét.” (Stephen Hart a korrekt felkészülésről)
– Ahogy mondtam, képben vagyok. Tudom, hogy az új szövetségi kapitányt csak erre a mérkőzésre alkalmazzák, és azt is hallottam, hogy több újonc is játszik majd ellenünk. Itt rögvest megjegyzem: a mi együttesünkben is sok fiatal jut majd szerephez.
– Mesélje el, honnan válogat: van egyáltalán Kanadában bajnokság?
– Bajnokság nincsen, csupán három profi klub van, amelyek az Egyesült Államok küzdelemsorozatában szerepelnek, ám ezekről a csapatokról mindent elmond, hogy most éppen a Toronto FC próbál játékosokat toborozni – a klub hirdetést adott fel, és bárki mehet, aki egy kis affinitást is érez magában...
– Akkor mégis kik alkotják a keretet?
– Többnyire légiósok. A legnagyobb név Tomasz Radzinski, aki a Fulham profija, de zseniális futballista Julián de Guzmán, a Deportivo középpályása is. A legnagyobb gond azonban az, hogy nem tudunk közösen készülni a mérkőzésekre: Budapestre is mindenki az egyesületétől érkezik, majd az összecsapás után utazik is vissza.
– Akárcsak a magyar kapitányt, önt is ideiglenesen nevezték ki a válogatott élére. Meddig szól a megbízatása?
– A magyarok elleni mérkőzés az utolsó feladatom. Miután Frank Yallop visszavonult, nem volt megfelelő szakember a posztra, így engem kértek fel, hogy három meccsen üljek a kispadon. Higgye el, nem könnyű egy olyan legenda után átvenni a társaságot, mint a kanadai labdarúgás egyik legkiemelkedőbb alakja. Egyébként én a kanadai utánpótlásprogramot vezettem, és a budapesti túra után vissza is térek korábbi munkámhoz. Hogy mi lesz a válogatottal, azt viszont nem tudom...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







