Megmentette főnökét a csatár
Három vesztes hazai bajnoki után ezúttal nem botlott a Sopron, így Selymes Tibor helyzete megszilárdult – egyelőre.

Feczesin Róbert nem került sokszor helyzetbe, mégis gólt szerzett, s így véget ért a hazaiak rossz sorozata

Feczesin Róbert nem került sokszor helyzetbe, mégis gólt szerzett, s így véget ért a hazaiak rossz sorozata
A szurkolókat csak a futball, a mutatott játék, az eredmény érdekli, ezek pedig az idén elmaradnak. A Sopron tizenegy ponttal szerénykedik a tabella 14. helyén, és az elmúlt hetekben négy hazai mérkőzésén is (három bajnoki s egy kupatalálkozó) vesztesen vonult le a pályáról. Ennek ellenére válogatottakból nincs hiány Sopronban: Horváth Andrást meghívta Várhidi Péter a Kanada ellen készülő keretbe, Feczesin Róbert és Demjén Gábor az utánpótlás-válogatott tagja, Cristian Cigan pedig a román korosztályos nemzeti együttesben szerepel.
Az NSO ajánlja:
A játék képe alapján amúgy nem volt megérdemelt a házigazda vezetése, de az 1–0-val legalább attól nem kellett tartaniuk, hogy Selymes Tibor testi fenyítésben részesíti őket...
Nem szorultak fegyelmezésre a kaposvári játékosok sem, akik kifejezetten tetszetősen futballoztak, gólt mégsem tudtak szerezni. Ahogy a második félidőben sem: a Rákóczi sorozatban alakította ki a ziccereket, a kapuval, a kapussal szemben azonban megremegett a csatárok lába. Így ezen az estén a Kaposvár szenvedett abban a betegségben, amelyből, úgy tűnik, a Sopron talán kilábalt: a Rákóczinak sokkal több gólszerzési lehetősége volt, mint a hazaiaknak, mégis a Sopron örülhetett a három pontnak. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy a tavaszra is Selymes Tibor készíti majd fel a soproni csapatot. Persze Vízer László Máriusznál semmi sem biztos...
Csak a bizonytalanság.
Szavazás
29. perc: Vasziljevics ugratta ki remek keresztlabdával a balösszekötő helyén kilépő Alvest, akinek 14 méteres lövését Rabóczki gyors vetődéssel hárította.
38. perc: Szabó Tibor szabadrúgásból ívelte jobbról a tizenhatos vonalára a labdát, amelyet Feczesin hét méterről Milinte kapujának bal oldalába csúsztatott.
1–0
39. perc: Szakály Péter ugratta ki a balösszekötő helyén kilépő Alvest, aki nyolc méterről, ballal kapura lőtt, de Rabóczki ezúttal is védeni tudott.
55. perc: Alves ugratta ki a balösszekötő helyén, a 16-os vonalánál kilépő Oláht, aki ügyesen viszszasarkalta a labdát brazil csatártársa elé, Alves azonban 14 méterről, szorongatott helyzetből méterekkel a kapu mellé lőtt.
63. perc: Szabó Tibor fordult le Radicsról a kaposvári 16-os előterében, majd a második hullámban érkező Horváth András elé passzolt, ő 18 méterről egyből lőtt, de a kapu közepébe tartó labdát biztosan fogta Milinte.
66. perc: Homei jobb oldali beadása átszállt a berobbanó Feczesin feje fölött, és annyira meglepte Cigant, hogy hat méterre a kaputól, nagy helyzetben hatalmas gyertyát rúgott...
73. perc: Szakály Péter emelt ügyesen a balösszekötő helyén felbukkanó Oláhhoz, aki befelé próbált cselezni, majd 14 méterről lőtt, Sifter azonban az utolsó pillanatban belelépett a labda útjába, amely így szögletre pattant.
84. perc: Grúz rázta le Feczesint a soproni térfél közepén, majd 22 méterről, ballal kapura lőtt, Rabóczki vetődve védte a bal alsó sarokba tartó labdát.
87. perc: Oláh verekedte be magát a soproni 16-osra, és Sifter közelében elesett. Gergely játékvezető műesésért sárga lapot adott a csatárnak, aki már kapott ilyen figyelmeztetést, így a piros lap is előkerült. ---- A Sopron kapujában Rabóczki Balázs bizonyította, nagyszerűen együtt él a játékkal, ha kellett, húsz méterre is kirohant, hogy elrúgja, elfejelje a labdát. A hazai védelem jól teljesített, a középpályán a válogatott Horváth András és a gólpasszt jegyző Szabó Tibor futballozott jobban a társainál. A csatársorban Feczesin Róbert győztes gólt szerzett, így őt választottuk a mérkőzés legjobbjának, ékpárja, Magasföldi József viszont gyengén teljesített. A vendégkapus Milinte Árpád magabiztos volt, a védők közül a középen játszó Petrók Viktor és Zahorecz Krisztián volt átjátszhatatlan. A középpályán a szerb Dusan Vasziljevics futballozott tetszetősen, és bár a két csatárnak rengeteg lehetősége volt, sem Alves, sem Oláh Lóránt nem találta a góllövő cipőjét.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






