Összeesküvést kiáltott a Lyon

2006.11.07. 00:37
Címkék
A címvédő Olympique Lyon a hét végén elszenvedte első vereségét a bajnoki szezonban. A csapat vezetőedzője, Gérard Houllier a Rennes elleni kudarcot (0–1) a balszerencsére „fogta”, és az ellenfél kapusát, a parádézó Simon Pouplint dicsérte.
Az OL elnöke, Jean-Michel Aulas viszont nem volt ennyire tárgyilagos és sportszerű, szerinte a francia bajnokságot szervező liga hibája mindez, amely a hétközi BL-forduló után a szombat délutáni időpontra jelölte ki a Lyon soron következő bajnokiját.

„A ligának be kellene fejeznie a Lyon ellen alakuló kis koalíciók támogatását – füstölgött az elnök, aki később a vereség pozitív oldaláról is képet alkotott: – Nem baj, hogy kikaptunk, legalább a média egy kicsit békén hagy majd bennünket.”

Persze azok számára, akik a csapat játékát figyelemmel kísérik, az eredmény nem is olyan váratlan, hiszen a Lyon a múlt szombati, Nancy elleni hazai bajnokin (1–0) és a szerdai, Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-öszszecsapáson (1–0) sem nyújtott igazán meggyőző teljesítményt...

A szombati játéknap másik nagy vesztese az Olympique Marseille, amely a Lorient-tól kapott ki 1–0-ra, és sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban. Így az OM háza táján is áll a bál, Pape Diouf, a klub elnöke így fakadt ki a lefújás után: „Inkább dühös vagyok, mint csalódott. A játékosok nem küzdöttek megfelelően, mintha feladták volna a meccset. Ez elfogadhatatlan. Le kell ülni az edzőkkel és a játékosokkal, és elemezni, hogy melyek azok a problémák, amelyek idáig vezettek.”
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
4 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
4 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
6 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
6 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
6 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
6 órája