Egy arany, egy ezüst

2006.11.06. 01:19
Címkék
Egy győzelem és egy második hely – ez a remek magyar mérleg a szentpétervári Pro Tour-versenyen. Női párosban a Tóth Krisztina, Póta Georgina duó lett ezüstérmes, míg a 21 éven aluli lányok versenyében a Statisztika 21 esztendős játékosa győzött.
A tavaly (amikor először játszottak együtt) ugyanitt győztes magyar duó a fináléban a szingapúri Li Csia-vejjel és Szun Pej-pejjel csapott össze: előbbi búcsúztatta egyesben Tóthot a nyolc között, és később meg is nyerte a versenyt. Az első szettet hamar hozta a két távol-keleti, de Pótáék ezután belelendültek, és a második, valamint a negyedik szettet meg is nyerték. Az ötödik játszmában már 5:2-re és 8:4-re is vezetett a magyar kettős, ám végül 11:9-re elveszette a szettet. A hatodikban aztán gyorsan hátrányba kerültek a magyarok, és bár 10:7 után három meccslabdát is hárítottak, végül az egyesben első kiemelt, világranglista-hetedik Li Csia-vej és partnere megnyerte a találkozót.Az erős mezőnyben elért második hely azt mutatja, Tóth, aki az elmúlt jó tíz évben Bátorfi Csillával alkotott elválaszthatatlan (és félelmetes) kettőst, új partnerével is megtalálja az összhangot, ami egyáltalán nem rossz hír a jövő márciusi, belgrádi Európa-bajnokság előtt.Póta a 21 éven aluliak mezőnyében is remekelt: a fináléban azt az osztrák Li Qiangbinget győzte le 4–2-re, aki a felnőttek között a nyolcaddöntőben búcsúztatta őt. Pótának ez volt a nyolcadik Pro Tour-elsősége (az U21-esek közt az utolsót tavaly szeptemberben, Kínában szerezte), és a hátralévő két verseny eredményétől függetlenül már biztosan ott lehet a decemberi évadzáró Pro Tour-döntőn, Hongkongban.Előbb azonban, szerdától a bayreuthi Német Open következik.ST. PETERSBURG OPEN, A PRO TOUR-SOROZAT 14. ÁLLOMÁSA, SZENTPÉTERVÁR
Nők. Páros. Döntő: Li Csia-vej, Szun Pej-pej (szingapúri)–Tóth Krisztina, Póta Georgina 4:2 (4, –7, 7, –6, 9, 10).
21 éven aluliak. Lányok. Egyes, Döntő: Póta Georgina–Li Qiangbing (osztrák) 4:2 (8, –7, 8, 4, –5, 6)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
3 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
3 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
5 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
5 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
5 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
5 órája