Pokoli csoportban a Bikák

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2006.11.04. 00:18
Címkék
Alighogy hazaérkezett nemzetközi túrájáról a magyar futsal-válogatott – a Kozma Mihály vezette együttes előbb Spanyolországban, majd Brazíliában játszott felkészülési mérkőzéseket –, a csapat nyolc gödöllői labdarúgója arról értesült, decemberben ismét sztárcsapatok ellen kell parkettre lépniük. Péntek délután ugyanis az UEFA nyoni főhadiszállásán kisorsolták az UEFA-futsal-kupa elitkörének csoportjait. Nos, a Gödöllői Bikák egy bombaerős kvartettbe kerültek, s annak tudatában, hogy a négyesből csak a csoportelső jut a final fourba, kijelenthetjük: a tisztes helytállás lehet Kiss János csapatának a célja.„Ha végignézek a négy csoporton, nyugodtan mondhatom, hogy a mi kvartettünk a legerősebb – mondta lapunknak Kiss János, a Gödöllői Bikák vezetőedzője. – Megkaptuk a spanyol bajnok Murciát, amely az idén is parádésan szerepel hazája küzdelemsorozatában, hozzánk sorsolták a Dorozsnik Minszket, amelyben csupa fehérorosz válogatott labdarúgó profiskodik, és nekünk jutott a Kajrat Almati Kazahsztánból, ahol mindegyik játékos gyorsabb, mint a helyi százméteres síkfutók... Ennek ellenére nem szabad feltett kézzel várnunk a riválisokat, ha másért nem, legalább azért jó, hogy ilyen erős társaságba kerültünk, mert így megtudhatjuk, hol tartunk, hol tart a magyar futsalsport Európában.”A csoportok beosztása
A-csoport: Boomerang (spanyol), Arzignano (olasz), Split (horvát), Jistebnik (cseh).
B-csoport: Dinamo Moszkva (orosz), Sahtar Doneck (ukrán), Sporting (portugál) Deva (román).
C-csoport: Charleroi (belga), Beograd (szerb), Araz Nahicsevan (azeri), Chorzów (lengyel).
D-csoport: Murcia (spanyol), Minszk (fehérorosz), Almati (kazah) GÖDÖLLŐI BIKÁK (magyar).
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik