Jakab János nagy skalpja

2006.11.04. 00:19
Címkék
A férfiak számára remekül kezdődött, a hölgyek részéről még jobban folytatódott a szentpétervári Pro Tour-verseny. Az első körben, a legjobb 64 között a 20 esztendős Jakab János például nem akármilyen bravúrral indított: hétszettes küzdelemben, az utolsó játszmát 13–11-re hozva győzte le az 1994-ben egyéni Európa-bajnok, 2005-ben Eb-ezüstérmes belga Jean-Michel Saive-et. „Ez életem legnagyobb győzelme, nagyon boldog vagyok. Hibáztam néhányat, de tudtam, hogy ha bízom magamban, és agresszíven játszom, lehet esélyem” – örvendezett az ifjúsági világbajnok, aki négy meccslabdát is hárított a hazája zászlaját két olimpián is vivő, ezen a versenyen egyébiránt negyedik kiemelt klasszis ellen.A második fordulóban aztán már elkerülte a szerencse a magyar fiúkat: a legjobb 32 között Jakab, Pázsy Ferenc és Zwickl Dániel is búcsúzni kényszerült.A hölgyek sem maradtak adósak a jó szerepléssel. Az első fordulóban a BSE horvát színekben versenyző játékosa, Vaida Cornelia ugyan legyőzte a postásos Kertai Ritát, de a másik öt magyar a 32 közé jutott, hárman, Póta Georgina, Tóth Krisztina és Li Bin pedig a 16 közé is beverekedték magukat. Előbbi a hozzá hasonló játékerőt képviselő osztrák Li Qiangbinggel csap össze szombaton délelőtt, míg a rutinos, 1974-es születésű Tóthra éppen a még csak 18 esztendős trónkövetelő, az ifjúsági válogatott Li Bin vár a nyolcaddöntőben – egy magyar tehát mindenképpen lesz a legjobb nyolc között Szentpéterváron. Pénteken a kontinentális szövetség végrehajtó bizottsága egyébiránt úgy határozott, hogy 2008-ban a Néva-parti város adhat otthont a 2008-as Európa-bajnokságnak.
Legfrissebb hírek

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
12 perce

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
1 órája

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
1 órája

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
1 órája

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
1 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
1 órája

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája