Parádés játék – győzelem!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.10.11. 00:25
Címkék
Négyszer ölelkeztek a gödöllôiek
Négyszer ölelkeztek a gödöllôiek
Négyszer ölelkeztek a gödöllôiek
Négyszer ölelkeztek a gödöllôiek
Négyszer ölelkeztek a gödöllôiek
Négyszer ölelkeztek a gödöllôiek

Magyar sikerrel kezdődött a budapesti UEFA-futsalkupa, azaz a négy plusz egyes termfocicsapatoknak kiírt Bajnokok Ligája 2006–2007-es küzdelemsorozata. Hazánkat a Gödöllői Futsal Klub képviseli, és az 5. számú selejtezőcsoport rendezőjeként a Körcsarnokban fogadja három ellenfelét, az ukrán Sahtar Donecket, a lett Raba Rigát és a moldovai Toligma Chishinau csapatát. A csoportból kiemelkedik az ukrán bajnok Sahtar, míg a továbbjutást jelentő másik helyre a magyar bajnok mellett a lett Raba Rigát tartották a szakemberek esélyesnek. Az első játéknapon a lett bajnokkal találkoztak a mieink, és a Gödöllő
könnyedén győzött.

Gödöllői Futsal Klub SE - Raba Riga (lett) 4–0 (2–0)
Körcsarnok, 800 néző. V: Combo (olasz), Ligienza (lengyel)
GÖDÖLLŐ: Tóth – Lódi, Baranyai, Madarász, Gyurcsányi. Csere: Komáromi, Tóth Sz., Camin, Szente, Sándor, Berkes, Sivák. Edző: Kis János
RIGA: Bondars – Aleksejevs, Topalo, Lisjakovs, Kocerigins. Csere: Glazovs, Bakanins, Nagibins, Vasiljevs, Dobrovolskis, Pelcis, Zabarovskis. Edző: Arturs Sketovs
G: Madarász (2), Szente (2)

Mestermérleg
Kis János: – Frissen mozogtunk, taktikusan játszottunk, szép gólokat szerezve győztünk.

A csoport másik mérkőzésén:
Sahtar Doneck (ukrán)–Toligma Chisinau (moldovai) 6–1 (2–1)
Körcsarnok, 300 néző. Vezette: Vaszics (szerb), Kolev (bolgár)
G: Manszurov (2), Mirosnik (2), Kondratjuk, Sitin, ill. Jakovenko
Legfrissebb hírek

A meglepő nyári edzőváltás után a mezőny első felébe vágyik a BVSC – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
39 perce

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
40 perce

Marozsán a Los Angeles-i olimpiáig a Vasasban folytatja pályafutását

Tenisz
54 perce

Tour: Pogacar a hegyi időfutamon is adott Vingegaard-nak

Kerékpár
57 perce

Martinkó Gábor: A tanítványok tartanak fiatalon

Utánpótlássport
1 órája

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; olasz válogatott csatárt igazolt a Napoli – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik