A dugóban „meccseltek”

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2006.09.26. 00:24
Címkék
Képzeljék csak el a szituációt. A birkózók állnak a szálloda előtt, és várják, megérkezzen a busz, amely a csarnokba szállítaná őket. A busz azonban sehol, a versenyzők egyre dühösebbek, néhányan megpróbálnak taxit fogni, legtöbbjüknek viszont esélyük sincs odaérni a csarnokba, a késés pedig automatikus vereséget jelent. A szerencsésebbek nem a szálloda előtt várakoztak, hanem feljutottak a buszra, így a közlekedési dugókban bukták el a meccsüket. Nem egész két évvel az olimpia előtt a kínai szervezők elégtelenre vizsgáztak…„Már vasárnap, a mérlegeléskor is akadtak problémák a buszokkal – mondta Komáromi Tibor kötöttfogású szakágvezető. – Hosszas várakozás után például érkezett egy busz, amelyre mintegy hatvanan kellett volna felzsúfolódnunk, miközben mögötte ott várakozott egy másik, de annak a sofőrje békésen üldögélt, telefonált, és csak akkor nyitotta ki az ajtót, amikor már mindenki idegesen verte.”Oláh Tibor az első körben kikapott az azeri Rusan Barjamovtól, aki szerencsére tovább menetelt, vigaszágra juttatva ezzel a magyar versenyzőt, ahol aztán kezdetét vette a kabaré. Mind Oláh, mind riválisa, a kirgiz Rinat Uszopjanov a dugóban rostokolt, a sorsolás pedig nekünk kedvezett. Ennyi erővel akár az útkereszteződésekben is lehetnének a mérkőzések… A következő öszszecsapáson már valós győzelmet aratott az 55 kilós birkózó a kazah Jerbel Konyratov ellen, így a bronzérem volt számára a tét a dél-koreai Park Eun Csol ellen. Oláh az első menetet kettő nullás előnyről bukta el, a másodikat simán, három nullára hozta, a döntő harmadik felvonása – és ezzel együtt a bronzérem – Park Eun Csolé lett.Majoros István hiába jutott vigaszágra (győzelme után kikapott a grúz David Bedinadzétól), mérkőzése helyett a dugóban üldögélt, így búcsúzott a vb-től. Lőrincz Tamás két szép győzelmet aratott, a nyolc közé jutásért viszont már nem bírt a török Seref Erogluval, ez pedig a tizedik helyet jelentette számára.„Oláh Tibi élete legjobb eredményét érte el, gratulálok neki – kezdte a nap értékelését Komáromi Tibor. – Majoros Istvánról bebizonyosodott, az ötvenöt kiló jobban fekszik neki, igaz, egy pontszerző helyezést elérhetett volna, ha nincs ez a kalamajka. Lőrincz Tamás esetében igazolódott, hogy sok volt a kettős terhelés, valamint a vébé előbb három héttel elszenvedett részleges combizomszakadás, de Eroglu ellen még így is lett volna esélye, ha a bírók nem támogatják a törököt.”
Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
18 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
48 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
52 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
59 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája