Az emlékek sikert ígérnek

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.09.07. 02:57
Címkék
Valkay Ágnes és Valkay Erzsébet mosolyogva egymás elébe rohant, megölelték, megpuszilták egymást. Még mindig furcsa látni, hogy a medence két oldaláról érkeznek, hogy Ági a magyar, Bözse az olasz csapatot erősíti.
Valkay Ágnes békésen labdázott
Valkay Ágnes békésen labdázott
Valkay Ágnes békésen labdázott
Valkay Ágnes békésen labdázott
Valkay Ágnes békésen labdázott
Valkay Ágnes békésen labdázott
Kellemesen elbeszélgettek az edzés előtt (a két csapat együtt, de két térfélen tréningezett szerda délelőtt), vélhetően úgy búcsúztak, hogy a fináléban találkozunk. Hogy így legyen, ahhoz az este a hollandokat verő oroszokat kellene legyőznünk.

Alekszandr Klejmenov, a szbornaja szakvezetője kedélyes ember, éppen előttünk edzette csapatát. A magyar kapitány, Szilágyi Péter zdravsztvujtyével köszöntötte, ő viszontüdvözölte, majd elővette magyar szókincsének egyik szeletét: szeretlek. Persze nem Szilágyira gondolt, csak jópofának tartotta, hogy kiejtse a nem túl bonyolult hangzású szót. Aztán a pálinka szót is kiválóan formálta, miközben a magyar játékosokhoz fordulva mutogatott a víz felé. Mintha azt akarta volna kifejezni: na, nézzétek, mi a fenét csinálnak ezek. Az ezek, így például Jelena Szmurova, Szofija Konuh vagy éppen Natalja Sepelina, kiváló játékos, ne tévesszen meg Klejmenov mosolygós nemtetszése.

Stieber Mercedes elég rutinos ahhoz, hogy a lehető legkomolyabban vegyük a csütörtök délutáni derbit. A csapatkapitány már 1989-ben, 15 évesen részt vett a bonni kontinensviadalon.

„A Világkupán fáradtak voltunk, kifejezetten jólesett az utána kapott egy hét pihenő. Fizikailag és szellemileg is feltöltődtünk, teljesen más csapat érkezett Belgrádba. Érezzük, hogy jobban megy a játék, éppen ezért jobban is élvezzük. Ígérem, taktikailag is öszszekapjuk magunkat, és bejutunk a fináléba.”

Stieber emlékeztetett arra, hogy kellemes emlékeket őrzünk az oroszokról az Európa-bajnoki elődöntőkből. Valóban 2001-ben és 2003-ban is 7–6-ra győztük le őket a fináléba jutásért, a negyeddöntőben viszont nem ment ellenük: a 2003-as vb-n és az idei Vk-n is kikaptunk tőlük.
Vagyis maradjunk csak a 7–6-nál!

Nők, Helyosztók

A 7. helyért:
Szerbia–Németország 6–15
Az elődöntőbe jutásért: Oroszország–Hollandia 17–11, Spanyolország–Görögország 10–9
Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
25 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
27 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
45 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik