Csalódás a döntetlen is

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2006.09.01. 00:17
Címkék
Éger László (balra) és Juhász Roland a pályán kívül is egymás mellett
Éger László (balra) és Juhász Roland a pályán kívül is egymás mellett
Éger László (balra) és Juhász Roland a pályán kívül is egymás mellett
Éger László (balra) és Juhász Roland a pályán kívül is egymás mellett
Éger László (balra) és Juhász Roland a pályán kívül is egymás mellett
Éger László (balra) és Juhász Roland a pályán kívül is egymás mellett

Higgadt, csendes, szerény, emellett kiváló labdarúgó. Juhász Roland, a belga Anderlecht magyar válogatott védője immár alapembere a nemzeti együttesnek, annak ellenére, hogy még mindig csak 23 éves. A játékos a norvégok ellen immár 18. alkalommal öltheti magára a címeres mezt.

„Egészségem újra a régi, nyoma sincs a sérülésnek – kezdte a beszélgetést a március közepén talpcsontsérülést szenvedő Juhász Roland. – Gyakorlatilag fél év telt el azóta, de a fájdalom már a múlté. A felkészülésem remekül sikerült, a bajnoki rajt nem kevésbé, mind a négy meccsünket megnyertünk”.

Ám most nem az Anderlecht eredményeire voltunk elsősorban kíváncsiak…

„Még sosem játszottam a norvégok ellen, semmilyen szinten, ezért kíváncsian várom, mivel rukkolnak ki. Semmit sem szeretnék elárulni a Bozsik Péter szövetségi kapitány által kidolgozott taktikáról, de annyit elmondhatok, ha a mi terveink szerint alakul a meccs, nem biztos, hogy többet kell majd fejelnem, mint máskor. A játékosok zömét ismerem a televízióból, Solskjaer és Carew nagyszerű futballista, utóbbit sokat láttam a Lyon találkozóinak gólöszszefoglalóiban. Magas, erős, technikás, vérbeli középcsatár. Még nem játszottam ellene, de alig várom, hogy találkozzunk. Engem mindig feldob, ha világsztárok ellen kell bizonyítanom” – mondta Juhász Roland, aki az elmúlt évben már őrizte az argentin Hernán Crespót, az elefántcsontparti Didier Drogbát, a svéd Zlatan Ibrahimovicot vagy legutóbb a holland Ruud van Nistelrooyt.

Hogy mit vár a védő a szombati meccstől, arra határozottan válaszolt: „Csalódott lennék, ha nem nyernénk. Egységesek, jók vagyunk, szerintem legyőzzük a norvégokat.”
Legfrissebb hírek

Népsport: Zsák Károly, az érzékeny kapus

Népsport
11 perce

Gyász: 39 évesen elhunyt a Baltimore Ravens korábbi Super Bowl-győztes játékosa

Amerikai sportok
17 perce

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
22 perce

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
46 perce

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik