Túl a nehéz hónapokon

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
2006.08.24. 00:34
Címkék
A nyár elején még az volt a kérdés Győrben, megszűnik vagy újjászületik-e az ETO nagy múltú férfi kézilabda-együttese. Úgy tűnik, hogy végre rendeződtek a körülmények, és a patinás gárda Rába Quelle FKC néven nekivág az új bajnoki évadnak.
Az átalakult régi-új együttesről szólva a klub új elnöke, Kovacsics Imre, a névadó főszponzor Rába Quelle ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a gárda vezetőedzője, Tóth László a tartós orvosi kezelés után elhagyhatta a kórházat, s visszatért a munkába (segítője az új évadban Deáki István lesz, a klub főállású menedzsere pedig Hartáné Kovács Edit). Kovacsics Imre a csapat céljaként a hatodik-nyolcadik hely megszerzését jelölte meg, és bejelentette, hogy a klub 80 millió forintos költségvetéssel vág neki az évadnak. Mérkőzéseit annak ellenére, hogy a női szakágtól külön, önállóan működik, továbbra is a Magvassy Sportcsarnokban játssza, és ott tartja az edzéseit is. (Korábban szóba került, hogy a fiúk átköltöznek a női kosárlabda- együttesnek is otthont adó Egyetemi Sportcsarnokba, ám végül maradtak a jól bejáratott helyszínen.A jövőre is gondoltak az ETO-nál: szerződések rögzítik, hogy a férficsapat utánpótlását a város két általános iskolája adja, de ezen iskolák számát rövidesen ötre emelik. Az utánpótlás-nevelést a volt világválogatott Iváncsik Mihály fogja össze, akit hat edző segít.Kivásárolta a Győr az MKB Veszprémtől a junior-világbajnoki bronzérmes Schuch Timuzsint, és a kiváló képességű, 21 éves beállós hároméves szerződést írt alá a Rába-parti együtteshez.A klub augusztus 27-én 18 órakor Győrött a Dunakapu téren nyilvános évadnyitót tart, melyre meghívta a csapat egykori játékosait.
Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
8 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
23 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
31 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
37 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
38 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
48 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája