Remi után holtverseny

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2006.08.23. 00:44
Címkék
Sokáig nem lehetett tudni, Polgár Judit, Garri Kaszparov, Anatolij Karpov és Viktor Korcsnoj milyen formában mérkőzik meg egymással a Credit Suisse bank megalapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett tornán. A szervezők eredetileg úgy gondolták, hogy a fischersakk szabályai szerint (az alapállásban a tisztek helyzetét sorsolással állapítják meg) mérkőznek, végül villámjátszmákat váltottak, kétfordulós, körmérkőzéses rendszerben.
A hagyományos tornáktól már visszavonuló Kaszparov az első három partiból két és fél pontot szerzett, legyőzte Polgárt és a 75 éves Korcsnojt, míg egykori legfőbb riválisával, Karpovval remizett. Mindeközben a női világranglista vezetője is legyőzte Korcsnojt, míg Karpov ellen fél pontot szerzett. A második félidő Karpovnak sikerült jobban, legyőzte Polgárt, valamint Korcsnojt másodszorra is. A szerencse elpártolt a magyar mellől, Kaszparov ismét jobbnak bizonyult nála. Ám a finálé remekül sikerült, Korcsnoj elleni sikere azt jelentette, hogy Polgár Judit harmadik lett. Az első hely sorsa Karpov és Kaszparov összecsapásán dőlt el. A korábbi világbajnokok csak 19-et léptek, és máris remiben egyeztek meg, így a két nagymester holtversenyben nyert.CREDIT SUISSE VILLÁMTORNA, ZÜRICH
1. forduló: Polgár Judit (magyar, 2710)–Karpov (orosz, 2668) döntetlen, Kaszparov (orosz, 2812)–Korcsnoj (svájci, 2700) 1:0. 2. forduló: Polgár–Kaszparov 0:1, Karpov–Korcsnoj 1:0. 3. forduló: Korcsnoj–Polgár 0:1, Kaszparov –Karpov döntetlen. 4. forduló: Karpov–Polgár 1:0, Korcsnoj–Kaszparov döntetlen. 5. forduló: Kaszparov–Polgár 1:0, Korcsnoj–Karpov 0:1. 6. forduló: Polgár–Korcsnoj 1:0, Karpov–Kaszparov döntetlen. A végeredmény: 1. Kaszparov és Karpov 4.5-4.5 pont, 3. Polgár 2.5, 4. Korcsnoj 0.5
NEMZETKÖZI RAPID SZUPERTORNA, MAINZ
Svájci rendszer (622 résztvevő). A végeredmény: 1. Kaszimdzsanov (üzbég, 2672) 9.5 pont, 2. Mamedarov (azeri, 2722) 9.5, 3. Morozevics (orosz, 2731) 9, …6. Ruck Róbert (2523) 9, …10. Gyimesi Zoltán (2616) 8.5, …25. Balogh Csaba (2609) 8, 26. Erdős Viktor (2528) 8, 27. Almási Zoltán (2672) 8, …35. Portisch Lajos (2512) 8, …42. Szabó Krisztián (2467) 8, …49. Pintér József (2532) 7.5, …53. Horváth Ádám (2495) 7.5, …84. Medvegy Zoltán (2518) 7, 85. Fogarasi Tibor (2435) 7, …88. Bánusz Tamás (2480) 7
Legfrissebb hírek

Labdákat és stoplis cipőket loptak az angol válogatottól Kansas Cityben

Foci vb 2026
7 perce

Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam rizikózni

Foci vb 2026
23 perce

Az USA felül-, Paraguay alulmúlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
46 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
2 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
2 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
2 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik