Három edzőnek is tartoznak
Az ugandai szövetségi kapitánynak kinevezett László Csaba ügyvédje útján próbálja behajtani a Fradi tartozását, de egyelőre türelmes, csakúgy, mint a Ferencváros hivatalban lévő vezetőedzője, Gellei Imre, míg Pintér Attilának jogvitája van a klubbal, és pereli az FTC-t. A klubigazgató, Tepszics Ignác továbbra is próbálja kezelni az egyre nehezebb helyzetet, és bízik a klub NB I-es szereplésében.

Németh Ferenc
László Csaba még türelmes, és nem akar rosszat volt csapatának, de Ugandából is üzent: várja a pénzét

Németh Ferenc
László Csaba még türelmes, és nem akar rosszat volt csapatának, de Ugandából is üzent: várja a pénzét
László Csaba természetesen a Ferencvárosról is beszélt, s azt mondta, nagyon szurkol azért, hogy volt csapata elkerülje az anyagi összeomlást és az első osztályból való kizárást. Már csak azért is, mert a Ferencváros még tartozik neki, s Tepszics Ignác épp a napokban kérte meg őt az adósság átütemezésére...
Az NSO ajánlja:
Arra a kérdésre, hogy vajon magának Tepszicsnek is tartozik-e a klub, az igazgató így felelt: „Én ezzel nem foglalkozom. Most olyan időszakot élünk – még ha ezt olykor nehéz is a családunkkal elfogadtatni –, amikor mindent meg kell tenni a százhét éves Ferencvárosért.” De vajon van-e a Fradinál forgatókönyv az NB II-re, amely egyre valószínűbb végkifejletnek tűnik a licencvitában? „Nincs. Az NB I-re készülünk, más fejleményt el sem tudunk képzelni – mondta a klubigazgató, majd hozzátette:
– Bár nem gondolom, hogy a szurkolóink elpártolnának tőlünk a másodosztályban, és már azt is hallottam, hogy sok NB II-es pályán ácsolják a lelátókat...”
Licencügy: döntés szombaton
Pénteken megalakult a Magyar Labdarúgó-szövetség új fellebbviteli licencadó bizottsága. Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke elmondta, hogy a testületben senki sem maradt a régi tagok közül, a névsor azonban továbbra sem publikus. A bizottság szombaton ül össze, és a sajtófőnök tájékoztatása szerint optimális esetben estére meg is hozhatja döntését. Tehát talán szombat estére kiderül, hogy a jelenleg érvényes licenccel még nem rendelkező Ferencváros és Vác indulhat-e az élvonalban. Ha nem, akkor a két kieső, a Vasas és Pápa kerül a helyükre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





