Mészöly Géza most új erőt ad

S. G.S. G.
2006.06.28. 02:17
Címkék
Mészöly Géza a számára oly kedves Vasas-mezben irányíthatott
Mészöly Géza a számára oly kedves Vasas-mezben irányíthatott
Mészöly Géza a számára oly kedves Vasas-mezben irányíthatott
Mészöly Géza a számára oly kedves Vasas-mezben irányíthatott
Mészöly Géza a számára oly kedves Vasas-mezben irányíthatott
Mészöly Géza a számára oly kedves Vasas-mezben irányíthatott


Emitt a kispadnál Illovszky Rudolf és Mathesz Imre, amott a fedett lelátó árnyékos oldalán Mészöly Kálmán. A pályán pedig az első osztályból kiesett, ám a ligahitelek miatt egyelőre a „két osztály között lebegő” Vasas futballcsapata az új vezetőedző, Mészöly Géza vezetésével, Kozma István pályaedző és Gróf Attila kapusedző segítségével. Kedd délelőtt szaharai hőségben láttak munkához az angyalföldiek. Az első gyakorlás előtt Mészöly Géza tartott rövid eligazítást abban az öltözőben, ahol nap mint nap készült annak idején. Nem volt idő nosztalgiázni, a sikeresebb múltról beszélni, hiszen újjá kell építeni a Vasast. Azt a csapatot, amelynél hiába dolgozott korábban futballprofesszor, hiába kapta meg a bizalmat a legjobb hazai pedagógus, és a legkeményebbnek tartott itthoni tréner, említésre méltó eredményt senkinek sem sikerült elérni. Most mindenki azt várja a 39 esztendős Mészöly Gézától, hogy rakja le a jövő Vasasának alapjait. Kérdés, milyen játékoskeret áll majd a rendelkezésére, hiszen addig igazolni, erősíteni sem lehet, amíg nem ismert, melyik osztályban indul a Vasas.

Mészöly Géza nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, ő edzéstervet készít és tréninget vezényel. Az érzelmeire hallgatott, amikor Angyalföldre szerződött, és hozzáteszi: „...jó érezni, hogy sokan akarnak segíteni, jó látni, hogy valóban az összefogás jellemzi a Vasast.”

S a szakembernek igaza van: az edzés befejeztével Mészöly Kálmán átjött az öltözőfolyosón, és hosszan beszélgetett a korábbi angyalföldi és válogatottbeli csapattársával, Mathesz Imrével.

„Mostanában nem voltam kint a Fáy utcában, ám most úgy éreztem, támogatnom kell a fiamat – mondta Mészöly Kálmán. – Elfogadtam a döntését, amikor kikérte a véleményemet, azt mondtam neki: ott leszek minden meccsén, ha időm engedi, akkor az edzésein is, és én leszek a legnagyobb szurkolója. Ezen a lelátón állva nincs is nehéz dolgom.”
Legfrissebb hírek

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
8 perce

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
22 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
33 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
35 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
38 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
55 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
56 perce

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik