Aranyérem hatszor

Zsoldos András a megbeszéltnél kicsit később érkezik a randevú helyszínére. Arcán nyoma sincs a meccseken látható feszültségnek. Miért is lenne? A napokban nyerte meg az Atomerőmű fennállása harmadik férfi kosárlabda-bajnoki címét. Farmer, kockás ing. Se öltöny, se nyakkendő.
„Elszoktam én már a pesti forgalomtól. Nem készültem ezekre az útlezárásokra, ezért késtem. Bocsásson meg, én már vidéki ember vagyok” – mosolygott üdvözlésképpen a paksiak trénere. A mondat különösen azért érdemel figyelmet, mert ha valaki, Zsoldos András tősgyökeres budapesti.

Szakmai ártalom – pesti edző vidéken

„A Városmajorban nőttem fel, de a mi szakmánk már csak ilyen. Öt esztendeje ülök vidéki csapatok kispadján” – mondta. Egy ember, aki ezer szállal kötődik a fővároshoz, válaszút elé kerül, ha munkája vidékre szólítja. Örök dilemma: mit szól a család, mégsem lehet évente új helyzet elé állítani az asszonyt, vagy a felnőtt élete legelején járó gyereket.

„A feleségemet Budapesthez köti a munkája, a lányom is a fővárosba jár főiskolára, ő egyébként a legnagyobb szurkolónk. A csapat minden mérkőzésén ott van, de ez így volt akkor is, amikor Szombathelyen dolgoztam. Úgy szervezzük az életünket, hogy én már a hét elején elutazom Paksra, ők pedig a hét végén követnek. Aztán vasárnap együtt hazajövünk a feleségem kocsijával Zuglóba, én meg hétfőn hajnalban felülök a hat órakor induló paksi buszra, biztos van olyan buszvezető, aki már messziről megismer. Persze a buszozásnak előnyei is vannak, hiszen az alatt az idő alatt, amíg odaérek, végiggondolhatom a héten rám váró munkát, össze tudom állítani az edzésprogramot. Erre nem lenne lehetőségem, ha az autóvezetésre koncentrálnék” – avat be a családi szervezés problémakörébe a szakvezető.

Zsoldos András minden napját kosárlabda tölti ki. A vasárnapok sem telnek el a sportág nélkül, akkor sem, ha csapatának éppen nincs meccse az adott napon. Ilyenkor van módja ugyanis megnézni a videokazettákat az ellenfelek találkozóiról, saját együtteséről vagy éppen a szerződtetni kívánt játékosokról.

„Rengeteg videót megnézek arról, akit szívesen látnék a csapatomban. Emellett elolvasom a fellelhető összes cikket az érintettről. Igyekszem minél több információt beszerezni, nem csupán a kosárlabdázó, hanem az ember is érdekel. Csapatot szerintem csak így lehet összerakni: megfelelő embert a megfelelő helyre. Nem elég pusztán a statisztikákra vagy a menedzserre hagyatkozni. Kizárólag így vállalhatom a teljes felelősséget azért, akit szerződtetünk. Nem is szól ebbe bele senki. Elmondom Tóth Jánosnak, az erőmű menedzserének, kit látnék szívesen a gárdában, ő meg vagy előteremti a pénzt, vagy mondja, hogy nincs ennyi” – sorolja az edző a körültekintő csapatépítés alapjait.

Mit ér a büdzsé, ha magyar

A pénz – a közhiedelemmel ellentétben – Pakson sincs zsákszám. Nem is indult a nemzetközi kupában a magyar bajnok az elmúlt évadban. Igaz, ezzel sajnos koránt sincs egyedül a honi mezőnyben.
„Nagyságrendekkel többe kerül egy nemzetközi porondon induló csapat keretének kialakítása, főleg, ha eredményt is akar produkálni az ember. Jobb játékos kell, aki több pénzt kér, emellett rengeteget felemészt az utazás, a csapatok vendégül látása. Ezzel együtt a banketten a vezérigazgató nem zárkózott el a nemzetközi kupaszerepléstől, pedig a mi büdzsénk a magyar mezőnyben alatta marad az Albacomp vagy a Debrecen költségvetésének. Ráadásul a régiónkat figyelembe véve a lengyeleknél lényegesen magasabb összegek forognak a sportágban, főleg a tévéjogdíjak nagysága miatt. Nálunk a televízió egyáltalán nem fizet. De már a cseheknek is van egy kirakatcsapatuk, a Nymburk, amelyben évi százezer dollárt keresnek a játékosok. Volt olyan kosárlabdázó, akit szívesen szerződtettünk volna, de ennyi pénzt senkinek sem tudunk kifizetni.”

Marad tehát az az amerikai vagy európai légiós, aki valamilyen okból nem kel el a sportra lényegesen többet fordító országokban. A magyar mezőny meglehetősen vékony. Aki igazán nagy sikerekre és a hozzájuk társuló pénzre hajt, külföldre megy.

Amerikai mentalitás közép-európában

„Én is elmennék, ha most lennék játékos. Ebben a helyzetben viszont roppant nehéz csapatot építeni. Minden embert más módon kell kezelni. Nem vehetem egy kalap alá Rod Grizzardot mondjuk Horváth Zoltánnal. Mindegyik más ember, más közegből jött. Grizzard az amerikai egyetemi bajnokság sztárja volt, és ekképpen is viselkedik. Vele először el kell hitetni, hogy ez az ismeretlen edző ebben a számára ismeretlen országban ért a kosárlabdához, és jó gárdát képes kialakítani. Chris Monroe is azért van az együttes hasznára, mert belátta: néha azzal segít a legtöbbet, ha keményen védekezik, vagy olyankor is paszszol, amikor maga is befejezhetné a támadást. Az olyan játékossal, aki tudja, minden mecscsen akár negyven pontot is képes dobni, nem egyszerű elfogadtatni, hogy bizonyos helyzetben inkább adja le a labdát. Grizzard egyébként edzéseken, amikor már megmelegedett a csapatban, mutatott olyan kunsztokat, amilyeneket még sohasem láttam. Hogy mennyire jó játékos, az akkor derül ki igazán, ha összevetjük mondjuk az alapszakaszbeli triplamutatóit a rájátszásban elért hatékonyságával. Nincs előttem statisztika, de az alapszakaszban húszszázalékos pontossággal dobott, a playoffban pedig megközelítette az ötvenet. Az európaiak könnyebben kezelhetők, de ez természetes, hiszen hasonló közegből jöttek, mint a mienk. A cseh Jan Pavlík mentalitása áll a legközelebb a magyarokéhoz, nem véletlenül tanult meg magyarul és vett el magyar lányt feleségül.”

Zsoldos legnagyobb támasza a csapatban Mészáros Zalán, akivel már a Honvédban is sok nagy csatát éltek át együtt. A válogatott irányítóra igazán illik „a csapatkapitány az edző meghosszabbított keze a pályán” tétel igazsága.
„Zalán rengeteget segít nekem, hasonlóan gondolkodunk a kosárlabdáról. Ő az, aki azonnal tudja, mit és miért szeretnék. Ha kell, a társainak is elmagyarázza, bizonyos szituációkban miért így és nem úgy folytatódik a figura. De említhetném Czigler Lászlót is, akivel a közhiedelemmel ellentétben szerintem könnyű együtt dolgozni. Nem kérdez semmit, érti, mit szeretnék kérni tőle, és zokszó nélkül teszi a dolgát.”

S az edző tovább is tervezhet az atomvárosban. A bajnoki döntő után állapodtak meg a felek, hogy további két évig folytatja a megkezdett munkát.
„A csapat készen van, bár egy-két változás bizonyosan lesz. Mindössze két játékosnak él a szerződése, Cziglernek és Monroe-nak, de hogy kifutottunk volna az időből, azt nem hiszem. A döntőben derült ugyanis csak ki egy-két játékosról, mire képes éles szituációban, hogy érdemes-e vele új szerződést kötni – érvel a tréner, aki nyaralásra nemigen gondol. – Feleségem évtizedekig az üdítőital-iparban dolgozott, annak a nyár a szezonja, én meg akkor értem rá, nem volt könnyű megszervezni. Biztosan elmegyünk Szigligetre, édesanyámék nyaralójába, de csak egy kis időre. Fel kell újítani a zuglói házat. Ráfér. Egyébként amikor odaköltöztünk, akkor jöttem rá, mennyire szeretem gondozni a dísznövényeket, a gyepet, a kertet. Jó látni, ahogy évről évre épül-szépül.”
Mint egy csapat. ---- A ----