"Extraklasszis kapus kell"

– Az értékelések természetesen tartalmaznak szubjektív gondolatokat is, de a tények mindig önmagukért beszélnek – mondta a világhírű horvát szakember. – A legfontosabb az, hogy mindig a csapat nyer és veszít. Így volt ez Pécsett is, amiért kicsit keserű a szánk íze. Mert ugyanúgy, mint a Bajnokok Ligájában, amelyben csak egy gólon múlott a döntőbe jutásunk, most is csak kevés hiányzott ahhoz, hogy mi emelhessük magasba a serleget. Ez most nem sikerült, de ebből azért nem érdemes drámát csinálni.

– Miként értékeli az évadot?
– Mindent összevetve úgy érzem, újabb sikeres évad áll mögöttünk. Ha csak hajszállal is, de jobbak vagyunk legnagyobb riválisunknál, a Szegednél, amely évről évre igyekszik közelebb kerülni hozzánk. Ez aztán meghatározza a további teendőinket is.

– Ezek közül mi a legfontosabb?
– Vlado Sola hazatér Zágrábba, és távozásával olimpiai és világbajnok kapust veszítünk, akinek pótlása cseppet sem egyszerű feladat. Ahhoz, hogy a hazai és nemzetközi porondon is versenyben maradjunk, újra extraklasszis kapus kell. Egy hét múlva talán arra is választ tudok adni, ki lesz az utódja. Gondjaink vannak a jobb szélen is, mert Gulyás Péter súlyos sérülése után nem tudta visszanyerni régi formáját. Ezenkívül is akad még néhány kérdés, amelyet a nyári szabadság kezdetéig rendeznünk kell.

– A klub eddigi történetének legnagyobb sikereit érte el az ön vezetésével.
– Ezért jöttem Veszprémbe. Éveken keresztül kérték, hogy jöjjek, s a vezetők kitartása meggyőzött arról, hogy valóban engem szeretnének szakvezetőnek. Az is segített a döntésemben, hogy ez a klub mindig többet akart, magasabbra vágyott, s erről nemcsak álmodozott, hanem lehetőségeihez képest a feltételeket is igyekezett megteremteni. S ez újabb eredményekben is megmutatkozott.

– Mire a legbüszkébb?
– Ez volt a hatodik évadom Veszprémben, s a hat bajnoki cím mellett négyszer győztünk a Magyar Kupában. Négy éve a Bajnokok Ligájában finálét játszottunk, kétszer a legjobb négy közé jutottunk. Nincs okunk a szégyenkezésre Csonti Rudolf kollégámmal, aki kiváló társam volt ebben a munkában, s nemcsak kollégaként, hanem emberként is. Ugyanezt mondhatom el Csoknyai Istvánról is, aki remekül illeszkedett be a szakmai irányító stábba, azonnal felvette a ritmust, ami cseppet sem könnyű a játékos-pályafutás befejezése után. Nem érzek különösebb okot a változtatásra a szakmai vezetőség összetételében.