Szép játszmák – tét nélkül

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.05.27. 01:56
Címkék
Igazán illusztris vendége lesz Miskolcnak augusztus végén és szeptember elején. Magyarországra érkezik a sportág történetének egy legkiválóbb játékosa, Anatolij Karpov. Az 1975 és 1985, valamint 1993 és 1999 között világbajnok orosz nagymester Lékó Péterrel vív nyolcjátszmás rapid páros mérkőzést a Miskolci Nemzeti Színházban.
Korábban a rossz nyelvek azt beszélték, az eseményre csak azért kerülhet sor, mert a magyar ranglistavezető lemondta a szereplést a torinói olimpián. Nos, a megállapítás több szempontból is sántít, hiszen a nagy seregszemle ezekben a napokban zajlik, a borsodi randevúra pedig csak három hónap múlva kerül sor. Ráadásul Lékó Péter még a hagyományos dortmundi szupertornán is játszik, egy hónappal a viadal előtt.A páros mérkőzés minden bizonnyal emlékezetes esemény lesz, főleg úgy, hogy szeptember 1-jén közönségtalálkozót is tartanak a szervezők. Szakmailag a csatának nincs túl nagy jelentősége, hiszen nem klasszikus (hétórás), hanem rapid, tehát rövidített játékidejű partikat váltanak a felek, egészen pontosan nyolcat. Ez azért is fontos, mert a szabályok szerint az így lejátszott összecsapások nem számítanak bele az értékszámokba, tehát a játékosok bátran kockáztathatnak. Így aztán lehetőség van szép, látványos partikra.Karpovnak nem lehetnek túl kellemes emlékei, ugyanis 1998-ban – hasonló feltételek mellett – 5:3 arányban kikapott Polgár Judittól Budapesten. Érdekesség, hogy az akkori páros mérkőzés előtt az orosz játékos kikötötte, hogy a díjalapot 55:45 arányban osszák szét a győztes javára. Nem szoktak ilyen kis különbséggel játszani, talán sejtett valamit...Nagy kérdés, hogy a kilencszeres Oscar-díjas sakkozó milyen formában lesz, hiszen az utóbbi években nem igazán versenyez.Egyébként a rendezvény nem az első a sorban, tavaly az angol Michael Adams volt Miskolc vendége és Lékó Péter ellenfele. Akkor a helyszínen több százan, az Internet segítségével pedig több mint 2.5 millió rajongó szurkolta végig a játszmákat.
Legfrissebb hírek

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
6 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
40 perce

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
58 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
1 órája

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik