Álmaiban Amerika visszainteget

Lovagol. Boldogan ül a négylábú nyergében, megsimogatja, megpaskolja, és csak vágtat, vágtat, élvezi az életet. A nagytarcsai birtok, a családi farm madárfüttytől és az ő örömittas dúdolásától zeng. Idilli a kép.
Szuper Levente boldog, rendkívül boldog, újra a tinédzser önmagát, a mindenre elszánt, végtelenül optimista, önbizalomdús kapust idézi. S hogy mi kellett ehhez? Mi kellett egy ilyen szintű, klasszisát legutóbb Olaszországban, az Asiago színeiben bizonyító fiatalembernek? Egy álomszerződés. Mert ő csak így hívja a minap a német Duisburggal megköttetett kontraktust.

„Repesek az örömtől – erősíti meg mindazt, amit látni rajta. – Azt hittem, már elfelejtettek, talán le is írtak, de a jelek szerint nem így van.”
Hát lehet őt leírni?
Elfelejteni?
Őrültség volna…

„Nézze, egy kapusnak mindig nehezebb a dolga, mint a mezőnyjátékosoknak. Mind a meccsen, mind a palánkon kívül. A jó helyek hamar elkelnek, ezért elmondhatatlanul boldoggá tesz ez a németországi lehetőség” – mondja láthatóan önkívületben.
„Szuper Levi, Szuper Levi!” – zengte a jó emlékű Budapest Sportcsarnok. 1997-et írtunk, a Ferencváros a Dunaferr-rel vívta a bajnoki finálét, amikor a korábban gyerekszínészként is parádézó hokis a Fradi kapujában kergette őrületbe az ellenfél csatárait. Berobbant a legjobbak közé – nem csoda, hogy rövidesen Németországban találta magát. A Krefeld junioregyüttesében lehúzott szezonra is csak pozitív jelzőket mondhatunk, bizonyíték erre, hogy még egyet lépett felfelé azon a bizonyos létrán.

Amerika. Az álmok földje. Juniorbajnok lett az Ottawa 67's csapatával, majd 2000-ben első magyarként szerződést kapott egy NHL-es alakulattól. Igaz ugyan, hogy „csak” a Calgary Flames, majd később a St. Louis Blues tartalékgárdájában kapott szerepet, de egyrészt itt sem vallott szégyent (sőt!), másrészt, ahogy mondani szokták: csinálja utána, aki bírja, akinek van tehetsége…

„Drukkolok Vas Jankónak, hátha összejön neki már a következő szezonban az NHL-szereplés! – fogalmaz profihoz méltóan, érezhetően őszintén a Dallas Stars alkalmazásában álló társsal kapcsolatban. – Mindazonáltal én sem tettem le arról, hogy álmaim jegére lépjek. Ez a német szerződés minden tekintetben helyre tett, újra a régi vagyok. Már-már kezdtem lemondani az NHL-ről, a rossz csillagzatra fogtam mindent, de ez már a múlt. Benőtt a fejem lágya, érett vagyok, tudom, a közeljövőben újra csak rajtam múlik minden, a német profiligában megmutathatom, ki is vagyok én, és igenis, visszajuthatok a tengerentúlra. Vissza fogok menni, mert vár rám Amerika!”
Jó őt nézni, jó őt hallgatni.

És jó volt őt nézni a franciaországi divízió–1-es világbajnokságon. Igaz ugyan, hogy ezúttal nem választották meg a torna legjobb kapusának (három vb-n is így tettek, s mit ért vele…?), de így is szerződést ért a remeklés. A britek ellen még nem volt az igazi, elmondása szerint a hatalmas hőségben szó szerint az ájulás kerülgette, de később elkapta a fonalat. No igen, sokat számított, hogy a franciák és a németek elleni meccsen teljes nyugalomban, higgadtan s nem izzadtan állt a kapuba. A titok: teljesen egyedül az előtérben öltözött…
„Ez a két találkozó sokat segített abban, hogy most a Duisburg profijának mondhatom magam – vallja be. – A Krefeld csapatvezetője emlékezett rám, több helyre is beajánlott, többen is megnézték, mire vagyok képes.”

A produkció elnyerte a menedzserek, az edzők tetszését: svéd, finn, dán és olasz ajánlatok érkeztek – hiába. A német profi liga (DEL) Európában talán a legjobbnak, legerősebbnek számít, így egy percig sem volt kérdéses, hogy a Duisburg lesz a befutó. No persze előbb meg kellett egyezni, ami viszont már nem ment ennyire gördülékenyen…

„Kalandos volt, az egyszer biztos. Először egyéves szerződést kínáltak, nem éppen a legjobb, mondhatni, megmosolyogtató anyagi feltételekkel. Mi próbáltuk a menedzseremmel feljebb tornászni az összeget, mire ők nemleges választ és rövid határidőt adtak a döntésre. Erre mi mondtuk, hogy köszönjük szépen a lehetőséget, viszontlátásra. Ekkor aztán gyökeres fordulatot vett a történet: nagy hirtelen kedvesek, tárgyalókészek lettek, emeltek a pénzen, érződött rajtuk, mindenképpen engem akarnak. Ez jólesett, nem tagadom. Két nap múlva egymás tenyerébe csaptunk. Igaz, volt némi nézeteltérés, hogy a szerződés lejárta után kié legyen a döntés joga a folytatást illetően, de ebben a kérdésben is számomra pozitív eredménnyel jutottunk dűlőre.”
Órákig tudna mesélni erről a szerződésről. Érthető. Ki ne tenne így a helyében?

Nyugodt nyara lesz. Az elmúlt években rendre az utolsó pillanatokban (vagy az utolsó utáni, lásd az NHL-bérvita miatt a tengerentúlról Dunaújvárosba költözést) dőlt el a sorsa, egész nyáron stresszelt, hogy hol, melyik országban, melyik csapatban, milyen körülmények között fog védeni. „Végre semmi para, csak lazítás!” – fogalmaz mosolyogva.
Ha a lovak is beszélni tudnának… ---- A ---- A