Már leszálltak a földre

A szerdai Magyar Kupa-finálé előtt szinte mindenki az FC Fehérvárt tartotta a találkozó esélyesének, a csapat trénere, Csertői Aurél mégis inkább arról beszélt, milyen remek képességű labdarúgók vannak a Vasas játékoskeretében, és egyetlen mérkőzésen bármilyen eredmény előfordulhat. Nos, a szakember a jelek szerint nemcsak edzőnek kiváló, de jósnak sem rossz: a bajnokságban erősen botladozó angyalföldi gárda ellen a Fehérvárnak minden erőtartalékára szüksége volt, és csak büntetőkkel tudott riválisa fölé kerekedni. – Aligha tévedek nagyot, ha azt mondom, a csapat együtt ünnepelte szerda éjszaka a történelmi győzelmet...– Ne gondolja, hogy átmulattuk az egész éjszakát. Persze volt némi ünneplés, de csütörtök délelőtt edzést tartottam, és készültünk a Győr elleni bajnoki összecsapásra. – Mi volt az este legemlékezetesebb pillanata?– Amikor Molnár Zoltán kihagyta a büntetőt, és tudatosult bennem, immár nem veszíthetünk. – Árulja el, milyen érzés Magyar Kupa-győztes csapat edzőjének lenni?– Ezt nehéz szavakba önteni, alighanem később jön csak rá az ember, milyen értéket is alkotott. Edzőként eddig ez a csúcs az életemben, és remélem, lesz alkalmam még hasonlót átélni. Tudom, nem volt könnyű idáig eljutni, de az ismétlés még nehezebbnek igérkezik.– Játékosként vagy edzőként volt nehezebb az első helyen végezni a kupasorozatban?– Futballistaként talán könynyebb volt, de az az igazság, hogy az MTK-val olyan rég nyertük meg a Magyar Kupát, hogy nem emlékszem minden mozzanatra. A sorsra hol azt mondjuk, hogy igazságos, hol pedig, hogy igazságtalan, de ha visszagondolok arra, milyen csapatokat kellett búcsúztatnunk a végső győzelem érdekében, akkor mondhatom azt: nehéz sorozat végén ünnepelhettünk.– Ha nem bánja, térjünk viszsza a szerdai fináléra. Minek köszönhetik a győzelmet?– Nüanszok döntötték el a párharcot, szerencsére a mi javunkra. Azzal tisztában voltam a találkozó előtt is, hogy a Vasas többre hivatott annál, mint amit a bajnokságban láthatunk tőle, és ez be is bizonyosodott. Adtunk egy félidő előnyt az ellenfélnek, ugyanis az első játékrészben nem sikerült megvalósítani az elképzeléseinket. Mint mindenhez az életben, szerencse is kellett a győzelem eléréséhez, de úgy hiszem, a döntő pillanatokban talán koncentráltabbak tudtunk maradni, mint az ellenfél játékosai.– Elárulná, mi járt a fejében, amikor a büntetősorozat negyedik körében Juszuf Dajics elhibázta a tizenegyest?– Nem temettem a csapatot, sokkal inkább abban bíztam, hogy Sebők Zsolt is hárítja majd az ellenfél valamelyik próbálkozását. – Ön jelölte ki az ítéletvégrehajtókat, vagy pedig a futballisták vállalkoztak a rúgásra?– Hiába jelöli ki az edző ilyenkor az embereket, ugyanis a pillanatnyi forma, a játékos pszichés állapota megváltoztathatja az eredeti elképzeléseket. Alaphelyzetben én mondom meg, hogy ki rúgja a büntetőt, de mint mondottam, ilyen helyzetben sok mindent kell mérlegelni.– A fényképész melyik nap teszi a tiszteletét a Sóstói Stadionban?– Ezt miért kérdezi?– A klubház épületében van egy tabló, amely azt hirdeti, azoknak a labdarúgóknak és vezetőknek a fényképe kerül oda, akik az FC Fehérvár képviseletében Magyar Kupa-győztesek lesznek...– Ez valóban így van, de nyilván tudja azt is, hogy egy másik tabló a bajnokcsapatra vár. Aligha okoz majd gondot a fényképek elkészítése, aztán arra kell törekedni, hogy a közeljövőben ismét legyen munkája a fényképésznek.– Van valami, ami el tudná mostanság rontani az örömét?– Valahol természetes, hogy a kupagyőzelem után egy rövid ideig „lebeg” az ember, azonban nem szabad elrugaszkodni a földtől. Nyerni szeretnénk a szombati bajnoki mérkőzésen és az azt követő két fordulóban is. Egyáltalán nem mindegy, miként fejezzük be a bajnokságot. A tizenegyespárbajban hárman hibáztak: lássuk, ki miért

Molnár Zoltán: Az utolsó pillanatban meggondolta magát, s nem jobbra, hanem balra lőtt. Nem szerencsés, ha a jól begyakorolt mozdulatsor végén az agy hirtelen leblokkol, és egészen más utasítást ad – a lövést így nem is helyezte jól.

Ivan Janjics: A labdát még viszonylag simán letette a büntetőpontra, majd hiba nélkül elhátrált onnan, ám a nekifutás már katasztrofális volt: Janjic topogott, helyben futott, egyik lábát alig bírta a másik elé rakni, legalább öt másodpercig tartott a hatméteres út megtétele, és ezzel nem a kapust, hanem saját magát zavarta meg.

Juszuf Dajics: A meccs végén már jó 16 méterről nem mert elvállalni egy prímának ígérkező lövéslehetőséget, ami jelezte, baj van az önbizalmával. Mindezt láttuk a végjátékban is: a hátrálás után egy pillanat megállás nélkül, azzal a lendülettel nekiindult a lövésnek: nem bírta a feszültséget.

Meghívót ért a jó játék

A kupadöntő után Bozsik Péter szövetségi kapitány behívta az Új-Zéland ellen készülő csapatba a Vasasból Bárányos Zsoltot valamint Zováth Jánost, a Fehérvárból pedig Koller Ákost. Rajtuk kívül csatlakozik még a múlt heti kerethez Király Gábor (Crystal Palace), Szélesi Zoltán (Cottbus), Bodor Boldizsár (Roda) és Balogh Béla (MTK).

Jogos volt a szabadrúgás

Pintér Attila kifogásolta, hogy a bíró jogtalan szabadrúgást ítélt a Vasas ellen, amelyből gól született: nos, az ítélet jogos volt, Zováth János a labda előtt Dvéri Zsoltot is eltalálta

Fehérvár kényeztette a hősöket

Hajnalig tartó ünneplés fogadta a kupagyőztes csapat játékosait Székesfehérvárott. A labdarúgókat nyitott busz szállította a főtérre.
„Korábban a Váccal már elbuktam egy Magyar Kupa-döntőt, így most végtelenül boldog vagyok a győzelem miatt – mondta a fehérváriak védekező középpályása, Schwarcz Zoltán, akit szeretettel ölelgettek a drukkerek, és aki gólt is szerzett a Vasas ellen. – A büntetők előtt felrémlett bennem, hogy korábban nem mindig rúgtuk magabiztosan a tizenegyeseket, de a lutriban ezúttal mi bizonyultunk jobbnak. Hogy milyen volt az ünneplés? A Sóstói Stadionból nyitott busszal mentünk az országalmához, ahol rengeteg szurkoló várt bennünket, és a polgármester úr is fogadta a csapatot. Ezt követően kicsit együtt maradtunk, de úgy hiszem, ilyenkor ennyi azért belefér.”

A Fehérvár legjobb rúgótechnikájú futballistája, Dvéri Zsolt már nem volt a pályán, amikor a tizenegyesekre került sor.
„Két hete bajlódom a térdemmel, mivel kaptam néhány rúgást. A Vasas nem azt az arcát mutatta, amit a bajnokságban, ezért nagyon nehezen jött össze a győzelmünk. Egyébként a százhuszadik percig bíztam a sikerünkben, de a büntetők előtt azért felrémlett bennem, akár veszíthetünk is. Amikor télen visszaigazoltam Fehérvárra, az motivált, hogy valamilyen érmet szeretnék szerezni a csapattal. Most Magyar Kupa-győztes vagyok, és ez hihetetlenül jó érzés...”
Farkas Balázs az eltiltása miatt csak a lelátóról szurkolhatott csapatának, de természetesen joggal érzi magáénak a végső sikert.
„Borzasztóan rossz volt a partvonalon kívülről nézni a meccset, de a srácok szerencsére nélkülem is megoldották a feladatot – tekintett vissza a döntőre a középpályás. – Jóval nehezebb ágról kerültünk be a fináléba, mint riválisunk, így a sors igazságtalansága lett volna, ha nem győzünk. A bajnokságból három forduló még hátravan, így a kupagyőzelmet csak részsikernek tekintjük.”

A bajnoki mérkőzéseken rendre Csizmadia Csaba rúgja a Fehérvár büntetőit, ezúttal azonban volt esély arra, hogy csak nézője legyen a tizenegyespárbajnak.
„Tavaly a Honvéd ellen ötödiknek rúgtam volna a büntetőt, csakhogy végül nem került rám sor, elbuktuk a párharcot – idézte a múltat a védő. – Most is azt kértem, hogy ötödik lehessek, szerettem volna, ha az én találatom dönt a kupa sorsáról. Amikor Juszuf Dajics hibázott, akkor is hittem a győzelemben. Egyelőre még fel sem tudom fogni, hogy megnyertük a döntőt, és hogy történelmet írtunk Székesfehérvárott.”

Sitku Illés ezúttal sem adta fel egy pillanatra sem a harcot, góljával visszahozta a reményt együttesének.
„A Vasas mindent feltett erre a mérkőzésre, Pintér Attila kellően feltüzelte a játékosokat, és bizony ezért a győzelemért nagyon meg kellett küzdenünk – tekintett vissza a százhúsz perces csatára Sitku Illés. – Lélektani szempontból sokat jelentett, hogy a gyengébbre sikerült első félidő után a másodikat góllal tudtuk kezdeni, és az utolsó pillanatig hittünk magunkban. A gólomról azt gondolom, hogy pályafutásom legfontosabb találata volt. A győzelem bizonyos terhet levett a vállunkról, azonban nem engedhetünk ki, hiszen a bajnokságban is vannak még feladataink.”

Nem akármilyen teljesítményt nyújtott Sebők Zsolt a szerdai kupadöntőn: cserejátékosként a találkozó egyik legjobbja volt, a tizenegyespárbaj során kétszer is védett.

„Valamikor a hajnali órákban, de az is lehet, hogy kora reggel kerültem ágyba – elevenítette föl Sebők Zsolt a pihenés kezdetét. – Daniel Tudor az elsők között gratulált. Vele egyébként nagyon jó a viszonyom, az edzéseken segítjük egymást. Alighanem a hét végi bajnokin ismét ő áll a kapuba, de ezt elfogadom. Sok mindenért kárpótol ez a siker, boldog vagyok, hogy tevékeny részese lehettem a győzelmünknek.”