Egyeduralkodók lennének

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.05.19. 03:08
Címkék
A tavaly decemberi világbajnokság után ismét rangos kick-box-versenynek ad otthont a sportág hazai fellegvára, Szeged, ahol Világkupa-viadalt tartanak. A legkiválóbb magyar kick-boxoló, Debreczeni Dezső a vb után rövid pihenőt tartott, és januárban kezdte meg az alapozást az idei szezonra. „Ebben az évben az első jelentős versenyem Írországban volt, egy nemzetközi felkészülési viadal, amelyen bronzérmes lettem – mesélte Debreczeni Dezső. – Saját kategóriám, az ötvenhét kilogramm helyett hatvanhárom kilóban indultam, mert akkor még nem tudtam belefogyni a versenysúlyomba. Az elődöntőben mindössze egyetlen ponttal kaptam ki az aktuális világbajnoktól, így lettem harmadik.”Nem kellett sokáig várnia a magyarnak a javítási lehetőségre, hiszen hamarosan Németországba utazott újabb felkészülési tornára, amelyen már nem talált legyőzőre, és aranyérmet nyert.A sportág történetének egyik legszínvonalasabb, legemlékezetesebb világbajnokságának megszervezésével és lebonyolításával a szegediek nagyon magasra tették a mércét. Debreczeni Dezső szerint ismét rangos verseny lesz Csongrádban. „Bízom benne, hogy megint olyan sok kick-boxoló jön el, mint tavaly, és újra kiváló mezőnyben küzdhetek – reménykedett a sportoló. – Általában a keleti blokk képviselői, ukránok, lengyelek szokták különösen nagy számban képviseltetni magukat az ilyen viadalokon. A vébén light-contactban a második helyen végeztem, ezen szeretnék javítani, most is elindulok semiben és lightban is, jó lenne mindkettőt megnyerni! A Világkupára való felkészülésem zavartalan volt és jól sikerült, de nem szabad elfelejteni, hogy tulajdonképpen számomra ez is a felkészülés egyik állomása, hiszen az év főeseménye az októberi, athéni Európa-bajnokság lesz.”Igazán nem panaszkodhatnak mostanában a sportág képviselői és vezetői, hiszen az olimpia előcsarnokának számító Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete (AGFIS) is befogadta a kick-boxot. Ami pedig a szegedi tornát illeti, a tavalyi világbajnokságon a házigazdák végeztek az éremtáblázat élén, a magyarok nagyon szeretnének ezzel hagyományt teremteni, és megismételni a kiváló szereplést.
Legfrissebb hírek

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
9 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
14 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
19 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
23 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
31 perce

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
31 perce

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
42 perce

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében

Minden más foci
59 perce
Ezek is érdekelhetik