Előzetesben a játékvezető

K. I.K. I.
2006.05.11. 01:42
Címkék
Úgy tűnik, bajban van egy élvonalbeli játékvezető, akit a hivatalos források nem neveznek meg – információnk szerint S. Szabolcs került előzetes letartóztatásba. A bíró civilben vámolással foglalkozó céget vezet.
A játékvezetôvel most elszámolnak
A játékvezetôvel most elszámolnak
A játékvezetôvel most elszámolnak
A játékvezetôvel most elszámolnak
A játékvezetôvel most elszámolnak
A játékvezetôvel most elszámolnak
„Nagy értékű csempészet miatt kezdeményeztünk eljárást tizennégy személy ellen – mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője. – Az érintettek a Távol-Keletről hoztak be az Európai Unióba különböző termékeket hamis papírokkal, valamint pecsétekkel összesen három és fél milliárd forint értékben. A VPOP egy ideje nemzetközi nyomozás keretében figyelte az érintetteket, akik között valóban van egy élvonalbeli labdarúgó-játékvezető is.”

„Saskőy Szabolcsnak nemzetközi mérkőzései lettek volna, ám jelen pillanatban úgy tűnik, hogy véget ért a játékvezetői pályafutása – utalt az érintettre Vágner László, a bírók főnöke. – Nem szerencsés, ha a magánéletében, vagy a munkájában támadás ér egy játékvezetőt, aki egy erkölcsi testület tagja. Az utóbbi időben morális okok miatt néhány kollégával szemben el kellett járnom, de erre azért én sem voltam felkészülve. Amíg én vagyok az elnök, nehezen tudom elképzelni, hogy Saskőy Szabolcs élvonalbeli mérkőzést vezessen.”

S. Szabolcs a közeljövőben Ukrajnában nemzetközi utánpótlástornán vett volna részt, és vezette volna Csehország– Costa Rica találkozót. Erre az eseményre azonban biztosan nem utazhat el.

A játékvezetői bizottság levelet írt a FIFA illetékeseinek, amelyben tájékoztatták a nemzetközi szövetséget, hogy súlyos munkahelyi problémák miatt Saskőy Szabolcs idén december 31-ig nem vállal mérkőzést.
Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
7 perce

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
14 perce

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
21 perce

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
22 perce

Superliga: Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
27 perce

A ráadásban darálta be az Altachot, másodszor lett Osztrák Kupa-győztes a LASK

Minden más foci
39 perce

A Tatabánya nyert, és bejutott a döntőbe a kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
50 perce

A férfiak egy-egy győzelemmel és döntetlennel a bennmaradás küszöbén a fallabdacsapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik