<b>Angyalföld: földöntúli öröm</b>

Negyedórával a kezdés előtt 84 szurkoló, tíz melegítőtrikó, négy szögletzászló és néhány egykedvűen labdázó futballista jelezte a Vasas–Honvéd meccs közeledtét. A kispesti fanatikusok szektorában, például, alig tucatnyian lézengtek, bár a békési és salgótarjáni szekció kötelességszerűen képviseltette magát, ami az első meccs 1–3-as eredményét nézve legalábbis megsüvegelendő. Fájdalom, a pestiek többsége már otthon maradt, így a kezdésre sem érte el az érdeklődők száma az ezret – kétségtelen tehát, hamisítatlan magyarországi kupahangulatban kezdődött az összecsapás...

Persze minek is jöttek volna ki a nézők erre a találkozóra: a továbbjutó kiléte ugyebár már nagyjából az odavágón eldőlt, hiszen a Honvéd nemhogy egy meccsen, hanem egy idényben sem igen rúg három gólt. Ráadásul két igencsak roskatag csapat játszott ezen a hűvös délutánon: paradox módon a jobb formában lévő, és néha tűrhetően futballozó Vasas került igen kínos helyzetbe, hiszen egyre közelebb az NB II, ugyanakkor az elmúlt hetekben teljesen széteső Honvéd már nyugodt lehet a bajnoki folytatást illetően – hacsak az alkalmi kofa szerepében tetszelgő többségi tulajdonos, Piero Pini olcsón el nem adja az együttest az Ecseri piacon.
A csapat pedig jó áruhoz illőn kellette magát. Hogy az első húsz perc kié volt, azt elárulja Pintér Attila viselkedése: a mindig vehemens szakvezető a kényelmes előny birtokában a mérkőzés elejét nyugodtan üldögélte végig, ám a sokadik Honvéd-lehetőség után már a kispadról felugorva igen emelt hangon magyarázta el a követendő taktikát – lehet tekintélye a játékosok előtt, hiszen két perccel később Rósa Henrik kapufát fejelt...

Ha kifejezetten színvonalas nem is, meglepően izgalmas volt a meccs, hiszen a vendégeknek mindenképpen gólokat kellett rúgniuk, a Vasas pedig kedvére kontrázhatott. A kispestiek támadókedvét leginkább Takács Zoltán esete jellemezte: az őszi szezonban még bátran előretörő, ám a tavasszal (alighanem edzői kényszer hatására) a védekezés elsőbbségét tökéletesen betartó bekk újfent megjelent az ellen kapujának előterében, ez pedig rendre gólveszélyt jelentett – igaz, nem kis részben a fellazult vendégvédelmen átnyargaló angyalföldi csatárok számára. Volt tehát jócskán dolga mindkét kapusnak, és a szép védések mellett Ráthy Richárd egy szörnyű kirúgással, Németh Gábor pedig a muszájból lecserélt Adem Kapic reumássá tételével tette emlékezetessé az első félidőt.
A páros kiállítás még nagyobbá tette a befutandó teret, ezáltal még szellősebb lett a pálya, és a fáradó játékosok már nem tudták teljesen bejátszani. A középpályásjáték eltűnt, hol az egyik, hol a másik csapat támadott, mint régen a nagypályás kézilabdában. A kispestiekre hatott a korábbi szurkolói feddés, óriási szívvel futballoztak, ám a védekezésre már nem futotta erejükből: szükség esetén még csak-csak hátravergődtek a kapujukig, ám ott szufla híján már nem belevetődtek, hanem beledőltek a lövésekbe... Ám hiába volt Bárányos Zsolt néhány zseniális passza, a hazai csatárok – szokásukhoz híven – csak szerencsétlenkedtek.
Dobos Attila csodálatos góljával visszatértek a kispesti remények, ám hiába állt be az utolsó percekre Borgulya István, hiába ment előre már a középső védő, Udvari Szabolcs is, újabb gólokra nem futotta, így a Magyar Kupa döntőjébe 3–2-es összesítéssel a Vasas jutott, ellenfelet majd szerdán kap.
A lefújás után az angyalföldi szurkolók természetesen nagy ünneplésben részesítették csapatukat, ám a kispestiek is vastapssal köszöntötték a nyertes, mégis vesztes játékosokat. Mert ha ez a Honvéd tud így is futballozni, az némi bizakodásra ad okot.

Jó: Németh G., Tóth A., Molnár Z. Bárányos, ill. Ráthy, Dobos, Benjamin, Miro

Percről percre

7. perc: Schrancz ívelt be szögletet balról, Miro öt méterről fejelte a labdát a bal kapufa mellé.
17. perc: Takács Zoltán végzett el szabadrúgást a Vasas kapujától 28 méterre: ballal lőtt, Németh Gábor hatalmas bravúrral ütötte a labdát a bal felső sarok elől szögletre.
21. perc: Az első Vasas-akció és
-helyzet! Bárányos lódult meg remek ütemben a jobb oldalon, jól adott középre, Ráthy beleütött a labdába, balszerencséjére Rósa Henrikhez, akinek a fejéről a lécre pattant.
25. perc: Dancs vette le a labdát a balösszekötő helyén, majd csinált befelé egy cselt, és 15 méterről jobbal centikkel lőtt a jobb kapufa mellé.
34. perc: Bárányos 15 méterről, jobbal lőtt, Ráthy előrevetődve védett.
44. perc: Schrancz adott be jobbról, a középen helyezkedő Genito öt méterről, óriási helyzetben Németh Gábor kezébe fejelte a labdát.
45. perc: Rósa cselezte ki Pompert a bal oldalon, majd a kispesti játékossal ütközve elesett. A Honvéd játékosa továbbvitte a labdát, Rósa Henrik utánarúgott, majd miután Pomper Schranczhoz passzolt, Rósa meglegyintette Pompert, mire a kispesti labdarúgó fellökte a magáról megfeledkező Vasas-játékost. A játékvezető mindkét labdarúgót kiállította.
52. perc: Bárányos a felezővonalnál előbb adott egy ,,kötényt” Udvari Szabolcsnak, majd Pintér Zoltánt ugratta ki középen, Pintér rávezette a labdát Ráthyra, azonban hosszan szöktette magát, és odalett a helyzet.
60. perc: Bárányos nagyszerűen ívelt át a bal oldalra Csordáshoz, aki középre fejelt, Waltner egyből kapura stukkolt, Ráthy bravúrral ütötte ki a labdát, amely ismét Waltner elé került, a csatár balettművészhez hasonló mozdulattal próbálta kapuba juttatni, ám lyukat rúgott…
73. perc: Dobost buktatta Zováth 22 méterre a Vasas kapujától, középen. A sértett végezte el a szabadrúgást, és jobbal védhetetlenül lőtte a jobb felső sarokba a labdát.
0–1
86. perc: Borgulya cselezgetett a 16-os előtt, majd visszagurított Schrancz elé, aki 21 méterről, jobbal a lécre lőtt.
88. perc: Dobos végezte el a szabadrúgást a bal oldalról, Udvari Szabolcs hat méterről kapura fejelt, ám Németh Gábor óriási bravúrral léc fölé ütötte a labdát.

Amikor a vesztes ünnepel

PINTÉR ATTILA: „A lényeg, hogy nyerni kell”

Pintér Attila eddigi edzői pályafutása során a Fradit, a Sopront és a Vasast is Magyar Kupa-döntőbe vezette – a legutóbbi három szezonban.
– Melyik elődöntő volt a legnehezebb?
– Nem tennék különbséget a mérkőzések között, hiszen a Magyar Kupa döntőjében szerepelni nemcsak óriási dicsőség, nagy tett is. Büszke vagyok mindhárom sikerre, így a mostanira is.
– Véleményünk szerint a továbbjutás már Kispesten eldőlt.
– Mindkét találkozó igazi kupameccs volt, s mindkét csapat megtett mindent, hogy a döntőbe jusson. A Fáy utcai találkozón is több helyzetünk volt, ám sajnos éppúgy, mint a bajnokikon, ezúttal sem sikerült a befejezés.
– Szíve szerint melyik csapattal játszaná a döntőt, a Debrecennel, vagy a Fehérvárral?
– Teljesen mindegy, melyik csapattal mérkőzünk. A lényeg, hogy nyerni kell, dicsőséget szerezni Angyalföldnek, a Vasas szurkolótáborának, mindenkinek, aki szorít értünk.

ALDO DOLCETTI: „Bíztunk a szerencsében is”

Aldo Dolcetti keserűen fogadta, hogy csapata nem került be a döntőbe.
– Mire lehetett felépíteni a taktikát, amikor tudták, hogy legalább három gólt kellene rúgniuk a továbbjutáshoz?
– Minél többet kellett kockáztatnunk, nem volt más választásunk, mint támadni, támadni és támadni. Bíztunk a szerencsében is, de sajnos csak egy gólra futotta a tudásunkból.
– Dobos Attila lendületet vitt a csapat játékába. Miért csak szünet után lépett pályára?
– Így volt eltervezve. Hittem, hogy az első félidőt követően már vezetünk, és akkor már csak két gólt kellett volna ledolgozni. Sajnos nem így történt, de szükség volt egy emberre, aki a beállásával óriási lökést tud adni a csapatnak.
– A Honvéd nagyszerűen küzdött – mikor látjuk megint ilyennek a csapatát?
– Remélem, a pénteki bajnokin.