A gólt leszámítva merő unalom

Nagy taktikai csatának ígérkezett az összecsapás, hiszen a Vasas és a Debrecen nem a szokványos, már-már klasszikusnak számító 4–4–2-es hadrendet alkalmazza a mérkőzésein. A külső szemlélő számára úgy tűnhet, Pintér Attila és Supka Attila több ponton is egyformán gondolkozik a futballról: mindkét szakember megköveteli a szélső hátvédektől, hogy legalább egyikőjük kísérje végig a támadásokat, de a csatároktól is elvárja, hogy ha úgy kívánja a helyzet, egészen a saját tizenhatosukig menjenek hátra. Ebből adódóan – és mert mind a Vasasnak, mind a Debrecennek égetően szüksége volt a pontokra – élvezetes mérkőzésre volt kilátás.

A kezdő sípszó előtt az egyik bácsika oldalba is bökte mellette ülő cimboráját: ha ez is unalmas meccs lesz, fizetek neked egy fröccsöt. Az idős úr kapott az alkalmon, elfogadta az ajánlatot, veszítenivalója nem volt, vagy lát egy jó mérkőzést, vagy a kilencven perc eltelte után elfogyaszthatja az ingyenitalt a büfében.
Gyanítható, az elsőnek jobban örült volna...

A mérkőzést a Loki kezdte agresszívebben (azért ez nem a támadószellemre vonatkozik), keményen, olykor labdát és lábat nem kímélve léptek oda a hazai játékosoknak, Bárányos Zsolték pedig alig győzték kapkodni a lábukat. Az órára pillantva aztán az ember egyszer csak azon vette észre magát, hogy már a 26. percben járunk, és végre feljegyezhettük az első igazán nagy helyzetet. A játékosok addig jóformán hármat sem passzoltak egymáshoz, a debreceniek két csatára, Igor Bogdanovics és Ibrahim Sidibe hiába változtatta sokat a helyét, a labda csak a legritkább esetekben jutott el hozzájuk. És ha már korábban azonos edzői felfogást említettünk, meg kell jegyezni, hogy a legnagyobb eltérést a két csapat játékában az jelentette, hogy amíg a Loki két csatárral futballozott, addig a Vasas mindössze eggyel. Waltner Róbert szinte észrevehetetlen volt, ha passzolnia kellett, tovább cipelte a labdát, ha pedig kapu felé kellett volna iramodnia, passzolt, általában azt is rosszul. Az első félidőben látottak alapján nehéz lett volna megmondani, melyik csapat küzd a kiesés ellen és melyik a bajnoki címért: égbe lőtt labdák, kemény belemenések, pontatlan passzok és tömény unalom – ez jellemezte az első 45 percet.

A második félidőre Supka Attila Igor Bogdanovics helyére Bojan Brnovicsot hozta be, bízva benne, hogy az apróbb termetű csatár talán jobban el tud szakadni a magas védőktől. Ha nem is emiatt, de a Debrecen egy sebességgel feljebb kapcsolt, a jobb oldalon Bernáth Csaba bátrabban követte a támadásokat, Sándor Tamás pedig egyre inkább játékba lendült, néha remek labdákkal ugratta ki társait. Ekkor érezhető volt, ha így halad tovább, a vendégek előbb-utóbb megszerzik a vezetést. A 62. percben Máté Péter aztán egy kavarodás után a hálóba fejelt, a Vasasban pedig szemmel láthatóan nem volt annyi erő, hogy megfordítsa az eredményt.

A Loki a vezetés tudatában határozottan védekezett, a középpályán pedig az időközben csereként beálló Dragan Vukmir a védelem előtt amolyan szűrő szerepben próbálta a kibontakozó Vasas-támadásokat elfojtani. A Debrecen a második félidőben ugyan jobb volt a Vasasnál, ám a bajnoki címért küzdő együttestől édeskevés, hogy csak annyit adjon ki magából, amennyi egy ilyen kínkeserves győzelemhez elegendő.

Egy biztos: a lefújást követően a már korábban említett idős bácsika gazdagodott egy ingyen- fröccsel, de remélhetőleg nem ment el végleg a kedve a futballtól, és legközelebb is ott lesz a lelátón. ---- M ---- &