Ezúttal elmaradt a csoda

KARVALITS LEVENTEKARVALITS LEVENTE
2006.04.03. 01:41
Címkék
A-CSOPORT, RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS

„Ha kétszer nyernénk centerek nélkül, az maga lenne a csoda” – vélte Farkas Sándor. „Az első meccsen nemcsak a körülményekkel, hanem a játékunkkal is gond volt. Ez nem fordulhat elő még egyszer” – fogadkoztak a hazaiak.

A várakozásnak megfelelően a palánk alól szerezte pontjait a Volán, de az agreszszívabb vendégek támadtak kreatívabban, és öt-tíz pontos előnyt állandósítottak. Bencze Tamás időkérése és több cseréje a második negyed közepére 15–1-es hengerrel hozta meg a fordítást – Michaela Moua 12. pontja után.

A 24. percben pedig már két számjegyű egerszegi előnynek örülhettek a nézők. Ekkor látszott, mennyire hiányoznak a BSE-nek a távol lévő Kaayla Chones és Papp Krisztina pontjai.

Mestermérleg
Bencze Tamás: – Kicsit nehezen indult be a játékunk. A második negyedtől láttam azt a ritmust és védekezést a csapattól, amelyet elvárok. Szerdán nyerni szeretnénk Budapesten.
Farkas Sándor: – Megérdemelten győzött a Volán.


Az NSO ajánljaBajnoki múlt:
Legfrissebb hírek

A Temesvár kinézte Huszti Andrást – sajtóhír

Minden más foci
2 perce

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
16 perce

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
23 perce

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
32 perce

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
34 perce

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia szerint a rutin és az összeszokottság hiányzott

Kosárlabda
45 perce

Felépülhet a spanyolok nyitó meccsére Lamine Yamal

Foci vb 2026
59 perce

Vívás: esélyesek sikere és bravúrok a korosztályos válogatókon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik