Már nekik sem kínai

2006.03.29. 02:26
Címkék
Miután az első két mérkőzésén két egykori világelsőt (Marat Szafint, majd Lleyton Hewittot) búcsúztatott el Tim Henman, az ember azt hihette, ő is ,,bejelentkezett” az ötödik Grand Slam-tornaként emlegetett Key Biscayne-i viadal bajnoki címéért. Aztán jött Simon Greul.
Róla keveset lehetett hallani, nem véletlenül: az április 13-án 25. születésnapját ünneplő német teniszező életében nem szerepelt még ilyen rangos versenyen, az ATP Touron is csupán háromszor mutathatta meg magát korábban; a világranglistán pedig a 130. helyen áll.,,Olyan rosszul teniszezett, hogy óhatatlanul is elkényelmesedtem. Aztán paff, egyik pillanatról a másikra felszívta magát, és a végén ő ütötte be a meccspontot. Nem is emlékszem ennél bizarrabb vereségre” – sopánkodott a mérkőzés első hét játékát besöprő brit.,,Miután nullára elveszítettem az első szettet, arra törekedtem, hogy legalább gémet nyerjek. Sikerült” – örvendezett a selejtezőből érkező Simon Greul.A nőknél eddig is születtek meglepetések, a két belga sztár, Justine Henin-Hardenne és a címvédő Kim Clijsters régen kiesett, sőt Clijsters legyőzője, Jill Craybas sincs már versenyben, márpedig ezzel kijelenthető: 1990 óta először rendezik meg a női egyes negyeddöntőjét amerikai szereplő nélkül. Kínai bezzeg van a nyolcban, a torna történetében először: Cseng Csie, az imént említett Craybas végzete. Figyelem, már öt kínai lány található a Top 100-ban, mi több, Cseng Csie (ő a 65.) Grand Slam-tornát is nyert, az idei Australian Openen honfitársnőjével, Jan Civel párosban lett bajnok! ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Szuperliga: IMT–Topolya

Minden más foci
1 perce

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
8 perce

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, bennmaradt a Tottenham

Angol labdarúgás
10 perce

Győzelemmel hangolt a BL-döntőre az angol bajnok Arsenal

Angol labdarúgás
21 perce

Szalah gólpasszal zárta le liverpooli pályafutását, a „vörösök” döntetlennel harcolták ki a BL-indulás jogát

Angol labdarúgás
21 perce

A Tatabánya nagy csatában kikapott az Európa-kupa döntőjének első meccsén

Kézilabda
35 perce

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
48 perce

BL-döntő: az MTK Sportparkba várja szurkolóit a PSG

Bajnokok Ligája
51 perce
Ezek is érdekelhetik