Erikssonra fogadnak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.03.29. 02:25
Címkék
Hét jelöltet nevezett meg a Real Madrid februárban hivatalba lépő elnöke a királyi klub lehetséges következő vezetőedzőjeként. Fernando Martín az Antena 3 spanyol tévécsatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, teljesen világos elképzelése van arról, milyen típusú trénert szeretne, majd felsorolta hét, többnyire eltérő habitusú és különböző futballkultúrában sikereket elérő szakember nevét.
A listán szerepel José Mourinho (Chelsea), Fabio Capello (Juventus), Rafael Benítez (Liverpool), Arséne Wenger (Arsenal), Carlo Ancelotti (Milan), illetve két jelenlegi szövetségi kapitány: az olasz nemzeti együttesnél tevékenykedő Marcello Lippi és a nyári világbajnokság végéig az angol válogatottat irányító Sven-Göran Eriksson neve. Az elnök, akárcsak egy hete az El Mundo spanyol napilapnak adott interjúban, most is azt mondta, hogy a Realt jelenleg dirigáló Juan Ramón López Caro csak a szezon végéig maradhat posztján, mert bár tehetséges, nincs kellő tapasztalata.

A névsor érdekessége – amellett, hogy a jelenkori labdarúgás legkeresettebb és legsikeresebb edzőit tömöríti –, hogy alig van reális esély bármelyikük megszerzésére. Ancelotti és Benítez nemrég hosszabbított szerződést, ami persze önmagában nem garancia semmire, de beszédes körülmény. Nem szólva arról, hogy mindketten külön közleményben nyomatékosították: nem érdekli őket a madridi munkalehetőség. Hasonló szellemben nyilatkozott Wenger és Capello, azt pedig szinte lehetetlen elképzelni, hogy Mourinho otthagyná éppen alakulóban lévő szupercsapatát.

Ilyenformán marad a két kapitány. A kevesebb mint két éve hivatalban lévő Lippi távozásához alighanem óriásit kellene buknia az olasz válogatottnak a vb-n, a hetek közül tehát csupán Erikssonra érdemes nagyobb tétet tenni a fogadóirodákban.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Hátsó füves Budapest: Blasz Vegas...

Hátsó füves
10 perce

Dráma a Girón, kiénekelték a szökevények a sajtot a sprinterek szájából, norvég győzelem

Kerékpár
30 perce

Kós Hubert egyetemi csapatánál folytatja az úszást Jackl Vivien

Úszás
43 perce

A túlélésről szólhat a montreali futam – retteg az esőtől az F1 mezőnye

F1
46 perce

Szorosabb második meccsen duplázta meg előnyét az FTC a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája

PL: Liverpool–Brentford

Angol labdarúgás
1 órája

Vívó-vk: bronzérmes a magyar női párbajtőrcsapat Saint-Maurban

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Zverev tükörsima győzelemmel kezdett Párizsban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik