Nem maradhat ki több ziccer

Újra előkerül a régi nóta: ebben a korban jók vagyunk, de hozzá kell tenni, még. Mert legyünk őszinték: hány ország van a világon, amely Portugáliában a hazaiakkal szemben elért „iksz” után letörten hagyja el a stadiont? Mennyit adnánk azért, hogy vérre menő tétmeccsen a felnőtteknél hasonló eredményt érjünk el? Néhány éve még Quaresma és a Cristiano Ronaldo játszott ugyanitt – ugye, elfogadnánk a döntetlent ellenük? És mint írtuk, az utódok sem „vakok”, hiszen már most két játékos az angol szuperklubban, a Chelsea-ben pallérozódik.

Lehet, sőt kell is pozitívan közelíteni a fiatalokhoz: mert igaz ugyan, hogy az ifisták közül már 16 évesen kinövő, az MTK felnőttjei között szereplő, a portugál bekkekből rendre bolondot csináló Németh Krisztián kétszer sem találta el az üres kaput (ne legyünk igazságtalanok: Koman Vladimír príma átadásait követően gyönyörűen lerázta magáról a védőket, kicselezte a kapust, tehát a feladat nagy részét, a nehezét megoldotta, csak a befejezés nem sikerült), gondoljunk arra, ez ifitorna, amely a gyerekek fejlődését szolgálja. És talán néhány év múlva, ha az A-válogatottban sorsdöntő Eb-selejtezőn kerül hasonló szituációba, talán eszébe jut a mostani helyzet, a belőle levont tanulság, hogy nem elég a két szép csel, nem elég elfektetni a kapust, ha a lövésre nem marad elegendő erő, minden hiábavaló. Az üres kapu láttán is koncentrálni kell.

Mi, magyarok, ilyenek vagyunk: a mindenki által irigyelt eredményt elérve is nyafogunk, de higgyék el, aki látta az egyetlen ígéretes portugál helyzetet és a négy-öt magyar ziccert, bizony sirathatja az elmaradt győzelmet.

Ám nincs idő keseregni, kedd délután, a második csoportmecscsen jönnek az ukránok, akikről csupán annyit, hogy a svédek úgy vélekedtek, csak óriási szerencséjüknek köszönhetik, hogy pontot szereztek ellenük (az a meccs is 1–1 lett). Jellemző: a másfél évtizede önálló ország futballszövetsége rengeteg pénzt, energiát fektet a gyereknevelésbe (ott a példa előttük: ha csak egy Andrij Sevcsenko formátumú labdarúgót eladnak, már megéri). A törődés itt is érzékelhető: őket kétszer annyian kísérték el ide, mint a magyarokat – erőnléti edző, fizikoterapeuta, és még ki tudja, ki mindenki, nálunk arra már nem volt pénz, hogy például kapusedző segítse a munkát (egy ukrán kolléga csak a másik két csapatot, azaz a magyar–portugál meccset figyelte, jegyzetelt, videózott). Az eredmény nem ezen múlik, mégis az ilyen apróságokból látni, arrafelé rendkívül komolyan veszik ezt a munkát, rengeteg játékosból válogatnak, és a szakmán belül tudható: gyorsak, magasak, kemények, vagyis bomba erős csapatuk van.

De reménykedünk, hogy van esély. És ki tudja, kedd este talán megint csalódottan vacsoráznak a mieink – az újabb döntetlen után.