Legalább jól hajráztak a pécsiek

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2006.03.25. 02:05
Címkék
A közelmúlt összeért a jelennel péntek délután a Lauber Dezső Sportcsarnokban: háromnegyed órával a MiZo Pécs–Egyesült Államok mérkőzés kezdete előtt a hazai játékosok bekocogtak a kezdőkörbe, ott lehuppantak törökülésbe, majd kialudtak a fények, és a kivetítőn peregni kezdtek a múlt vasárnapi, soproni kupadöntő videofelvételeinek kockái. No persze csak az utolsó öt percéi… Amikor Béres Tímea térdét fájdalmasan szorítva fetrengett a parketten, háromezer néző egy emberként szisszent fel, amikor pedig Iványi Dalma behajította a győztes triplát, még öt nappal a kosár után is felrobbant a lelátó. Érthető, hiszen a meccset, amelyet végül 65–62-re nyert meg a Pécs, annak idején nem sugározta egyetlen tévéállomás sem…
Nem úgy, mint a Team USA két részletben lebonyolított magyarországi turnéjának utolsó összecsapását. Ennek örömére szépen megtelt a nézőtér, végtére is nem nyeretlen kétévesek érkeztek a baranyai megyeszékhelyre, hanem az olimpiai és világbajnoki cím védői. Nem először: 1999-ben és 2000-ben jártak már itt, és akkor 66–60-ra, illetve 79–74-re győztek. Abból a csapatból most is pályára lépett két veterán: Katie Smith és Sheryl Swoopes. A pécsiektől viszont hiányzott a térdét kímélő Béres – igaz, a vendégek is csak kilenc játékossal érkeztek.

A bemelegítésnél Michelle Snow varázsolta el a publikumot, négyszer is zsákolt – valamivel látványosabban, mint március nyolcadikán Marija Sztyepanova ugyanitt, az Euroliga All Star-gáláján. Azután a meccs is elkezdődött – ugyanúgy, mint amikor a Sopron, illetve a magyar válogatott volt az ellenfél. Tudniillik a tengerentúliak kissé álmosan kosaraztak, Vajda Anna triplái bementek, és a kilencedik percben 16–14 állt az eredményjelzőn – ide!

Sajnos ezután sem változott a megszokott forgatókönyv. A vendégek 7–0-s sorozatot rittyentettek (16–21), és attól kezdve nőttön nőtt a különbség. Pedig a pécsiek is ügyeskedtek olykor-olykor – Jekatyerina Liszina dobásblokkolása, és az azt követő Vickie Johnson-ziccer ragadtatta tapsra a helyi rajongókat –, de ez csak csepp volt a tengerben. Snow folyton a felhőkben járt, Alana Beard egyik labdát lopta el a másik után, a 36 éves, kétgyermekes anyuka, Taj McWilliams-Franklin pedig megállíthatatlan volt a gyűrű környékén. Nota bene: a többiek – Swoopes, Kendra Wecker, Chasity Melvin – is.

Vajdán kívül egyetlen hazai kosarashölgy sem tudta igazán felvenni a látogatók ritmusát, és bizony a harmadik negyed végén már 34–60 állt a táblán. Az amerikaiak nagyobbat ugrottak, jobban fedezték testtel a labdát, gyorsabbak és talán még motiváltabbak is voltak. Pedig ebből a csapatból legfeljebb ha öten lesznek ott szeptemberben a brazíliai világbajnokságon, hiszen ezúttal csak azok jöhettek el az európai túrára, akik nem érdekeltek az öreg kontinens klubjaiban.

A végén Rátgéber László még balhézott egy sort Papp Péter játékvezetővel, kapott is érte egy technikait. A pécsi edző – aki soha, semmit sem tesz cél nélkül – annyit mindenesetre elért, hogy a 32 pontos hátrányt a lefújásig 23 pontosra sikerült lefaragni, és így a magyar bajnok kisebb különbséggel maradt alul, mint szerdán Győrben a válogatott…

Rátgéber László, a Pécs edzője
Megpróbáltuk vérszag nélkül lejátszani ezt a mérkőzést, mivel nem voltunk rá felkészülve, egész héten nem edzettünk. Miután időt kértem, kicsit keményebben játszottunk. Örülök, hogy végre senki sem sérült meg a lányok közül.

Anne Donovan, az amerikaiak szövetségi kapitánya
Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, válogatottunk a múltban is harcos meccseket játszott a Péccsel. Három és fél negyeden keresztül igen jó teljesítményt nyújtottunk, a túra során szerintem most játszottunk a legjobban. ---- S ---- &
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
2 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik