Hideg zuhany a nyitányon

GULYÁS ATTILAGULYÁS ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.03.18. 02:15
Címkék
Azért ez nem volt benne a pakliban. Az első percekben már érződött, a holland csapat fizikailag remekül felkészített, de hogy két cserével is ilyen fegyelmezetten fogják bírni…
A bírók könynyedre vették a figurát, a centerekre egyáltalán nem fújtak egyik oldalon sem, a kiállítások zöme mezőnyben, labda nélkül született meg. Ettől függetlenül a negyedik negyed elejéig a Domino vezetett egy góllal, a hollandok kényszerültek egyenlítésre. Sajnos ez mindig sikerült is nekik, ki tudták játszani a hullámzó teljesítményű hazai védelmet.

Az utolsó periódusnak 5–5-tel estek neki a felek. Négy perccel a rendes játékidő vége előtt Smith emberelőnyből talált be, és a hollandok elkezdték ölni az időt. Szerencsére gyorsan sikerült egyenlíteni Tomaskovics Eszter révén (Györe Anett nagyszerű passzt adott), fél perccel később pedig Pelle Anikó használta ki gyorsan a róla megítélt emberfórt (7–6). Wekdam egy perccel a vége előtt ziccerben csúnyán kilóbálta az amúgy brillírozó Horváth Patríciát – ismét egál. Huszonnyolc másodperc volt hátra, amikor Tomaskovics két emberről bevágta a labdát. Reménykedtünk, hogy Pelléék kibírják a végéig. Nem bírták, mert Heerdink fantasztikusan ejtett centerből, és csak öt másodperc maradt hátra. Következhetett a kétszer három percnyi idegőrlő küzdelem. Az első félidőben a holland kapitány, Guichelaar szerencsés pattintása akadt be, senki sem gondolta volna, hogy ez lesz a döntő gól. Pedig az volt, mert a vendégek elképesztően fegyelmezetten tartották meg az eredményt.

DOMINO-BHSE-POLO - HET RAVIJN (holland) 8–9 – hosszabbítás után
(1–1, 1–1, 3–3, 3–3, 0–1, 0–0)

Kőér u., 200 néző. V: Cabello (spanyol), Mercier (francia)
DOMINO: HORVÁTH P. – Valkay Á. 1, Pelle 1, TOMASKOVICS 3, Bujka V., GYÖRE A. 2, Tóth L. Cs: Tóth I., Kiss A. 1, Ipacs, Porvay. Edző: Györe Lajos
RAVIJN: INAGAKI – Rutgers, Kleinligtenberg, HEERDINK 2, Smith 2, WEKDAM 2, GUICHELAAR 3. Cs: Stutterheim, Poortman. Edző: Marcel Tei Bals
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 7/1
Ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Wekdam (34. p.), Rutgers (35. p.), Bujka V. (38. p.)
Ortigia (olasz)–SZKIF Moszkva (orosz) 9–4

Mestermérleg
Györe Lajos:
– Rossz felfogásban játszottunk, de megvoltak a lehetőségeink. Ezekkel nem tudtunk élni, ezért kaptunk ki.
Marcel Tei Bals: – A Domino a legerősebb ebben a mezőnyben. Azért tudtunk győzni, mert rákényszerítettük az akaratunkat. Végig betartottuk a taktikát, és meg tudtuk fogni a magyar csapat lefordulásait.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik