Bíróság előtt a Marseille

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2006.03.16. 01:53
Címkék
Nem csupán az UEFA-kupában kell vert helyzetből fordítania az Olympique Marseille-nek. Miközben az OM mai játékosállománya Szentpéterváron vonul harcba, a klub korábbi vezetői a marseille-i bíróságon próbálnak válaszolni az egykori játékosállomány toborzásának körülményeit firtató kérdésekre.A március végéig tartó tárgyalás során tizenöt labdarúgó (köztük Fabrizio Ravanelli, Christophe Dugarry, Claude Makelele) szerződtetésével kapcsolatban hallgatnak meg a tárgyidőszakban, 1995 és 2000 között, hivatalban lévő vezetőket, például Jean-Michel Roussier ügyvezető elnököt és Robert Louis-Dreyfus elnököt, a jelenlegi főrészvényest, valamint a magyar szövetségi kapitányi poszttal is hírbe hozott Rolland Courbis vezetőedzőt. Egy példa a gyanús pénzmozgásokra 1997-ből: Laurent Blanc a Barcelonából igazolt az OM-be, ám nem akarta, hogy a szakmai visszalépés meglátszódjon a keresetén. Megoldásul azt találták ki, hogy a valós vételárát a szerződésben feltupírozták, a Barca pedig a különbözetet (nagyjából 600 ezer eurót) imidzsdíjként visszacsepegtette Blanc-nak, akinek így a kedvezőtlenebb francia adóelőírásokat is sikerült kikerülnie.

„További két évig szólt volna a szerződése Barcelonában, ám ő hajlandó volt otthagyni egy nagyszerű csapatot, és egy kisebb presztízsű bajnokságba igazolt. Szerintem természetes, hogy ilyen esetben az eladó klub valamiképpen kompenzálja a váltásból fakadó hátrányokat” – mondta Louis-Dreyfus. Ügyvezető elnöke hozzátette: ez a megoldás nem számít egyedülállónak a nemzetközi labdarúgásban.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
28 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
36 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
52 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
9 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik