A kaposvári Petrók Viktor arckifejezése mindent elárul arról, hogy milyen keserves feladat a debreceni légiós, Ibrahim Sidibe ôrzése
Czeglédi Zsolt
A kaposvári Petrók Viktor arckifejezése mindent elárul arról, hogy milyen keserves feladat a debreceni légiós, Ibrahim Sidibe ôrzése
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Négy óra előtt tíz perccel futott végig az első jelentősebbnek tetsző moraj a stadionon, amidőn a szpíker némiképp kaján örömmel tudatta a nagyérdeművel a Vasas–Újpest összecsapás félidei eredményét (2–0). Jó fertályórának kellett leperegnie csupán, hogy az aktuális összecsapás kapcsán is hallathassa hangját a publikum: az első fordulóban Zalaegerszegen – többek mellett – betliző Sándor Tamás tucatnyi méter távolságból, ám korántsem tucatfejessel kis híján vezetéshez juttatta a címvédőt, amely a múlt pénteki fellépéshez képest – a kezdő sort illetően – alaposan kicserélődött. Nem véletlenül…
Supka Attila, a Loki vezetőedzője hat poszton váltott embert a somogyiak ellen – egyet sem sérülés vagy eltiltás miatt –, s legfeljebb Ferenczi Istvánt illetően beszélhettünk igazolt hiányzásról. A hatosoknál maradva: a túloldalon Prukner László ugyanennyi, többségében a kezdőcsapatban számításba vett játékosáról volt kénytelen lemondani, ő ellenben kizárólag betegség, valamint piros, illetve sárga lapok miatt.
A debreceni „földindulás” mindamellett nem írta alá az előzetesen kalkulált forgatókönyvet, azaz ahogy arra számítani lehetett, a piros-fehérek dominanciájának jegyében telt el az első 45 perc, ám hiába érkezett a labda ipari mennyiségben a kaposvári tizenhatoson belülre a jobb, még inkább a bal oldalról, az olykor csúszva-mászva védekező kaposváriak minden esetben elhárították a földi és a légi veszélyt. Balajcza Szabolcs ihletett formában tevékenykedett a gólvonal előtt, ráadásul (ekkor még…) szorosan markolta Fortuna kezét is, így aztán némi meglepetésre, de cseppet sem érdemtelenül hátul „nullára hozta” az első játékrészt a Rákóczi.
A nehéz talajon nagy elánnal, ám kevés ötlettel futballozó, a hajrára kinyíló DVSC sorai között ugyanis tökéletes háromérintéses kontrát vezettek a zöld-fehérek, amelynek végén Szakály Péter csendesítette el az Oláh Gábor utcai B-közepet. Furcsa fintora a sorsnak, hogy az amúgy pompás gólpasszt az az André Alves jegyezte, akinek a játékrész során összesen talán négy labdaérintését sikerült megszámolnunk.
Hogy a szünetben egyet cserélő házigazda a játékot tekintve nem vált kishitűvé, szorongóvá, a szerencsének is köszönhető: Igor Bogdanovics Petrók Viktoron megpattanó s a hálóban kikötő labdája kvázi görcsoldóként hatott Sándor Tamásékra. Madar Csaba beállításával egyenrangú lett a hazai jobb és bal oldal a foglalkoztatottságot nézve, mégis az, hogy az időnként Balajcza Szabolcs kapuja előtt percekre tábort verő vendéglátó megfordította az eredményt, egy bal oldali akciónak s Zahorecz Krisztián némileg véleményes szerelési kísérletének tudható be. Éger László megismételtetett, s másodszor is értékesített tizenegyesét követően a dunántúliakban már nem volt annyi erő, hogy a folyamatos hazai rohamok elhárításán túl a támadójátékban is érdemlegeset mutassanak, az erejüket felőrölte a bekkelés. Változatlan ugyanakkor a debreceniek helyzetkihasználása, ami egy szóval jellemezhető: pocsék. ---- M ---- &