Pezsgőbe mártott virág

Negyven évvel ezelőtt ugyanis minden eredményhirdetéskor a magyar himnusz csendült fel. Összeállításunkban korabeli tudósítások és a főhősök mai visszaemlékezései alapján idézzük fel a szenzációs sikert – mintegy követendő példát állítva az utódok elé.
Lipcsében taroltak a magyarok. Aranyérmes lett Balczó András és a Balczó, Török Ferenc, Móna István felnőttcsapat, valamint a junioroknál Bodnár János és a Bodnár, Pálvölgyi Miklós, Bakó Pál összetételű válogatott. A bronzokat Török és Pálvölgyi nyakába akasztották.
A krónikák szerint „…a 800 éves város jubileuma egyben az öttusázók nagy ünnepe is volt, a felnőttek mellett a juniorok első világbajnokságára is sor került a német városban”.

A Népsport természetesen címlapon – Négy világbajnoki aranyérem Lipcsében címmel – számolt be a remek eredményről. „Négy versenyszámból négyet nyertünk meg az öttusa-világbajnokságon. Erre mondják azt, hogy százszázalékos teljesítmény.”

Eltiltás után két aranyérem

„Negyvenegyediknek indult Balczó András. Kétezer méternél négy másodperccel volt az ideje jobb, mint az addig vezető Mokejevnek, és ezt a célig még fokozni is tudta úgy, hogy egészen rendkívülinek számító 12:37-es teljesítménnyel ért célba. Ezzel, mint várható volt, megelőzte a nála kilenc évvel idősebb szovjet Novikovot, és megőrizte világbajnoki címét.” (Népsport, 1965. szeptember 24.)

„Hatvannégyben Mónával együtt eltiltottak engem, aztán a hatvanötös visszatérés jól sikerült – mondta Balczó András, aki 1963 után másodszor lett világbajnok Lipcsében. – Az egy év alatt sokat futottam, és ez kamatozott a vébén. Kellemes emlékként él bennem az a verseny… Pedig a lovak slamposak voltak, hatalmas patájuk miatt sok verőhibára hajlamosak. Ehhez mi nem voltunk úgy hozzászokva, mint a németek. A lovaglás ezért picit gyengébben sikerült, de az úszást és a futást megnyertem. Ráadásul pedig, ami szám létezett, azt megnyertük. Igen, gyakran eszembe jut a régi versenyek légköre, a körülmények. Hála Istennek, van mire visszagondolni. De azt szoktam mondani, hogy a hintaszékemen nincs visszapillantó tükör… sőt hintaszékem sincs. Előre nézek. Persze az ember a múltját viszi magával. És ha nincs meg benne az a képesség, hogy igaz bírája legyen a sorsának, akkor a tévedéseket is igaznak tekinti. De ez már más történet… ”

„Bodnár bekötött karral futotta végig a távot. Alighogy beért a célba, a pályáról Mizsér Jenő futott feléje, és már messziről kiabálta: Ferm nem tud megverni. Így rövidesen kiderült, hogy Bodnár nemcsak a futószámot nyerte meg, hanem egyben az első junior-világbajnoki címet is megszerezte.” (Népsport, 1965. szeptember 24.)

„Nagyon kellemes emlék az első juniorvébé – mesélte Bodnár János. – Mizsér Jenő töltötte be a kapitányi tisztet, aki edzőként is barát volt. A vébé után a Népsportban megjelent Szepes Béla kedves karikatúrája, amelyen győztes csapatunk három tagja lovon ült, hátulról pedig Jenő bácsi tolta a lovat… Remek csapatunk volt, segítettünk egymásnak, és a felnőtt versenyzőkkel is jóban voltunk, különösen Móna Pistával. A verseny előtt az első hatba vártam magam. A három technikai számban ugyanazt teljesítettem, mint a későbbi olimpiai bajnok Ferm, viszont a fizikai számokban megvertem őt, így tudtam nyerni. A régi cimborákkal összejárunk, felelevenítjük a régi sztorikat, versenyeket. Általában születésnapokon találkozunk, de sajnos már egyre többször a temetéseken.”

Gyárlátogatás és a brigádnapló

„Szerda kora délután a juniorok lovasszámára került sor a Sportfórumban felépített pályán. Ez megegyezett a felnőttek által lovagolt pályával – annyi módosítással, hogy az akadályok magasságát és szélességét csökkentették (…). Ebben a számban Pálvölgyi szerepelt kitűnően, aki a korábban Török Ferenc által lovagolt Jázminon nagyszerű lovaglással a legmagasabb pontszámot érte el.” (Népsport, 1965. szeptember 23.)

„Sok érdekes, manapság már elképzelhetetlen történet is eszembe jut a lipcsei vébével kapcsolatban – mondta Pálvölgyi Miklós. – A verseny természetesen elevenen él bennem, hiszen az első juniorvébé volt, de az is megmaradt, hogy a megérkezésünk utáni napon rögtön gyárlátogatásra vittek minket, és be is írtuk a nevünket a brigádnaplóba… Mivel korábban tisztán juniorverseny nem volt, hanem egy mezőnyben szerepeltünk a felnőttekkel, nem tudtuk, mire leszünk képesek. Illetve azt azért sejtettük, hogy valahol elöl végzünk, de ekkora sikerre nem számítottunk. A futásról eszembe jut, hogy fel kellett futni egy stadion tetejére, a lovaglásról pedig az, hogy egyetlen hibával megnyertem. Hatalmas élmény volt a verseny, mert olyan emberekkel lehettem együtt, mint a juniorkapitány Mizsér Jenő, a felnőttkapitány Hegedűs Frigyes, no és a nemzetközi szövetség akkori elnöke, Sven Thofelt is csodás ember volt, ő még szerette az öttusát és a versenyzőket…”

Nulla pont és kicsöngetés

„A felnőttek a szomszédos uszodában délután léptek rajtkőre. Az első csoportban Móna és Novikov vívott nagyszerű párharcot. Száz méter után Novikov még fél testhosszal vezetett, az utolsó 50 méteren azonban a felnyomuló Móna nagyszerű hajrával tört előre.” (Népsport, 1965. szeptember 23.)

„Tavaly, a vívó-világbajnokság alkalmával Lipcsében jártam, és felkerestem néhány egykori helyszínt – emlékezett Móna István. – Az akkori lovaspálya a vívócsarnoktól nem messze van, és a négyszögletes aréna manapság is érintetlenül áll, persze az akadályok nélkül. Látszott az egykori uszoda is, immár parkoló van a helyén, de egy részt meghagytak a tribünből, mint a berlini falból. A lipcsei vébéről elsősorban a kegyetlen lovaspálya jut eszembe, amely szerintem a világ legnehezebb pályája volt, és igazolta a felkészülés meg a tudás fontosságát. Kemény vébé volt, függetlenül attól, hogy a csapatverseny a lovaglás után, kitűnő szereplésünknek köszönhetően, gyakorlatilag eldőlt. A nagy vetélytárs szovjeteknél ekkor mutatkozott be Pavel Lednyev, aki negatív világcsúcsot ért el lovaglásban: már a harmadik akadály után lement nulla pontra, és kicsöngették. Novikovtól kapott is egy hatalmas pofont. Felejthetetlen a négy eredményhirdetés a Himnusszal, no és az, hogy Pálvölgyi Miklós ott evett először virágot, amit örömében pezsgőbe mártogatott. Aztán második virágevésének is tanúja voltam, akkor már szövetségi kapitányként ért el sikert egy világbajnokságon – de ez már másik történet.”

Megtaníttatták a Himnuszt
„A világbajnokság utáni banketten hangzott el a számomra legnagyobb dicséret. Sven Thofelt elnök így zárta beszédét: Hegedűs és csapata megtaníttatta nekünk a magyar himnuszt. Egymagamban nem nagyon szoktam a régi versenyekről nosztalgiázni, persze öttusázók társaságában szóba kerülnek a kedves emlékek, de a hatvanötös világbajnokság sikere olyan fantasztikus volt, hogy nem lehet nem emlékezni rá.”
Hegedűs Frigyes, a 40 évvel ezelőtti felnőttkapitány