A mentőautóban tért magához

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.02.26. 02:12
Címkék
Péntek este Montvai Tibornak, a ZTE csatárának három perc alatt befejeződött a DVSC elleni mérkőzés. A támadó összeütközött Csernyánszki Norberttel, a debreceni kapussal, majd percekig mozdulatlanul feküdt a füvön. Montvai Tibort a mentők az egerszegi kórházba szállították, a diagnózis pedig a következőképpen szólt: súlyos agyrázkódás. Tegnap délután a baleseti osztály III. emeleti szobájában találkoztunk a labdarúgóval.„Arra emlékszem, hogy Darko Peric a jobb oldalon futott el, majd pontosan adott középre, Komlósi Ádámmal birkóztam, én húztam őt, ő lökött engem, de a többit már homály fedi – elevenítette fel a „karambol” előtti pillanatokat Montvai Tibor. – Mint kiderült, a kapus térdére estem rá, a fejem pedig a földhöz csapódott. A következő tiszta pillanatra a mentőautóból emlékszem: felismertem a menyasszonyomat. Később kiderült az is, hogy velem jött a csapat orvosa, Kádasi János is. A vizsgálatok azt mutatták ki, hogy nincs nagyobb baj, ám az orvosok úgy döntöttek, hogy hétfő délelőtt még egyszer megvizsgálnak. Jól érzem magam, bár a húzódástól a nyakam, az ütéstől pedig a fejem fáj. Szerencsére nem sok időm marad jajveszékelésre, mert a csapattársaim és a barátaim sorra jönnek látogatni, s ugyanezt megtették már a klub vezetői is. Nagyon jólesett, hogy gondolnak rám, és a bajban velem vannak.”A klub orvosa, Kádasi János elmondta, körülbelül egy hetet kell pihennie Montvai Tibornak, s csak azt követően állhat ismét edzésbe.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?



Legfrissebb hírek

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
8 perce

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
23 perce

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
45 perce

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
1 órája

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
1 órája

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik