Az NSO AJÁNLJA:
A TÉLI OLIMPIA RÉSZLETES MŰSORA
EREDMÉNYEK SPORTÁGANKÉNT
ÉREMTÁBLÁZAT
AMIT AZ MTV KÖZVETÍT
Éremtáblázatok sportáganként
Éremtáblázatok olimpiánként
Összesített éremtáblázat
A svédek tudják, mit csinálnak. Persze, él a skandinávokról egyfajta kép, hogy ott mennyire tiszta minden, az utca, az acél, a közerkölcs – de azért ne gondoljuk, hogy ne lennének piszok mód számítóak az adott esetben.

Reuters
A svédek hétszer ünnepelhettek, a csehek jó kapusteljesítmény híján nem is reménykedhettek a gyôzelemben

Reuters
A svédek hétszer ünnepelhettek, a csehek jó kapusteljesítmény híján nem is reménykedhettek a gyôzelemben
Márpedig az olimpiai csoportkör hajrája „az adott eset” minősített esete volt. A sport szelleme azt diktálná, hogy mindig mindenki ellen, bárhol, bármikor, kövér gázzal. Aztán akadnak olyan szituációk, amikor a sportember számolni kezd, még ha három korona van a szíve fölött, akkor is. Vagy akkor csak igazán. Mert van, akinek nem megy, hogy csak tili-tolizunk, aztán ha kell, felpörgünk; kiesik a ritmusból, gyengül a harci szellem, hamvad a tűz. Vannak viszont olyanok, akik képesek beosztással élni. Ilyenek a svédek.
Amikor a csoportküzdelmek során a szlovákokkal vívott találkozó előtt már biztos volt, hogy odaát a svájciak a másodikok, a svédek hátradőltek: csak ki kell kapniuk, és elkerülik a cseheket, a kanadaiakat és a finneket. A kapitányuk még el is szólta magát („Nem kell nekünk itt ma nyernünk”), támadt is némi ribillió, hogy lehet ilyeneket mondani, a nemzetközi szövetség vezetői krákogtak, különellenőrt küldtek, de a menetrendszerű 0–3 ellenére sem tehettek semmit. Nyeltek egyet, ez van.
A svédek tehát „lefürödtek” egy meccset, majd rögtön még egyet, hiszen a nagyok elleni hőstettektől kitikkadt, a németekkel és olaszokkal már épphogy ikszelő helvéteket fél kézzel bedarálták két harmad alatt. A negyeddöntő záró 20 percében már csupán arra figyeltek, ne csökkenjen a különbség. Jellemző, hogy 3–14-es kapura lövési index mellett is 1–1-gyel húzták be a játékrészt.
Azaz ők két meccsszerű edzéssel négy napot készülhettek az elődöntőre, miközben a csehek azért a miheztartás végett meghúzták a Kanada elleni mérkőzést, majd bele kellett adniuk apait-anyait, hogy a kiváló formában lévő, addig ötből ötöt nyerő szlovákokat legyűrjék.
Ezután talán már nem annyira meglepő az első elődöntő 7–3-as végeredménye. A svédek kacagva nyertek, ellenfelüknek talán öt jó perce akadt. A sárga-kékek precíz hokiját képtelenek voltak ellensúlyozni az oly sokszor megcsodált kreativitásukkal: hiába akad megannyi zseni köztük, a sokkal fittebb svéd világklasszisok között nem érvényesülhettek. Ráadásul a szlovákok ellen váratlanul jól védő, korábban harmadik kapusnak jelölt Hnilicka kapcsán kiderült, nemcsak Budán, hanem Prágában is egyszer volt csupán kutyavásár. Huszonnyolc perc után kellett lehozni az ötödik gólt is benyaló hálóőrt – persze a védők sem voltak túl jók: az első sor kiváló bekkpárja, Kubina és Kaberle az ötből négyszer jégen volt, ami elképesztő adat ezen a szinten. Továbbá bizonyíték: nem porszem került a gépezetbe; úgy ahogy van, leállt. Ami jelzi, ha túl van a negyvenen, ha nincs, Dominík Hasek kiesése akkor is óriási veszteség (a másik jobbnevűről, Tomás Vokounról kiderült, nincs túl jó formában). Egyébiránt ez is jellemző: míg az ászok többsége az őrlődés során kiesik, addig a svédeknél Peter Forsberg a fontos találkozókra épült fel. Azaz ezen az olimpián minden az északiaknak dolgozott, ők pedig kíméletlenül kiaknázták ezt.
Ahhoz képest, hogy eredménysorukban az oroszok elleni 0–5 és a szlovákok elleni 0–3 éktelenkedik, most döntőt vívhatnak. A csehek elleni meccs ugyanis egy harmadig volt izgalmas: azután, hogy mindkét csapat jóformán az első lövésből betalált, fokozatosan fölénybe kerültek a svédek. A második periódus első felében pedig hat és fél perc leforgása alatt három gólt lőve voltaképpen eldöntötték a meccset. A világbajnok becsületére legyen mondva, hogy egy kettős emberelőny értékesítését követően 45 másodperccel újabb gólt ért el, sőt 5–3 után egy négyperces fór már-már feltámadással kecsegtetett, a svéd védelem azonban rendezte sorait, majd egy bámulatos Ljundqvist-védést követően Alfredsson szinte azonnal betalált átellenben, s lett 5–4 helyett 6–3, s ezzel eldőlt a parti. A svédek ellen mínusz háromnál már nem lehet normálisan játszani: siettetni nem szabad semmit, mert az öngyilkosság ellenük, viszont ha nem kockáztatsz, halálra vagy ítélve. A csehek előreküldtek két zavaró-korongszerző embert – mindhiába, s csak a csereként beálló Vokounnak köszönhették, hogy egy gólt kaptak a kontrákból. Megjegyzendő: a skandinávoknak megint nem kellett meghalniuk az utolsó részben, ami nemhogy egy olimpiai elődöntőben, de egy negyeddöntőben sem természetes –, viszont óriási fór a vasárnap esedékes végjátékban, amely tizenegy nap alatt a nyolcadik meccs lesz. Nekik legfeljebb az ötödik igazán komoly. Ha egyáltalán…
Így látták a meccs főszereplői
Nicklas Lidström: „Erről álmodtunk. Sokan ott voltunk 1998-ban, majd 2002-ben, amikor beleszaladtunk az óriási pofonba a fehéroroszok ellen. Azóta tudjuk, ilyen esély ritkán adódik. Akadt egy időszak, amikor nagyon feljöttek, de Lundqvist nagyot védett, mi pedig rögtön utána gólt ütöttünk – ez a momentum ismét megváltoztatta és egyben el is döntötte a mérkőzést.”
Henrik Sedin: „Tudtuk, hogy a csehek védelme kiváló, ezért volt fontos, hogy mi üssük az első gólt. Attól fogva kinyíltak, mi pedig hetet tudtunk ütni nekik, ami nagyon nagy dolog.”
Mats Sundin: „Azt hiszem, ezúttal játszottuk a legjobb első harmadunkat. Nagyon sok esetlegesség jellemezte eddig csapatunkat, elég gyengén kezdtük a meccseket, ezért igyekeztünk arra koncentrálni, hogy megszerezzük a vezetést. Szerencsére sikerült, pedig a cseh remek csapat. Fantasztikus, ahogy játékosai tartják a korongot, hihetetlenül fegyelmezettek, épp ezért az első gól sok mindent eldöntött, mert így ki kellett nyílniuk.”
Martin Straka: „Nem egy szép nap ez. Egy olyan csapattal szemben veszítettünk, amelyik a meccs elejétől kiválóan hokizott. A svédek rendkívül gyorsan korcsolyáztak, mi pedig kicsit fáradtak voltunk a negyeddöntőt követően.”
Tomás Kaberle: „Nehéz megemészteni ezt a vereséget. Egyszerűen nem mentünk rájuk, inkább csak néztük, nem zavartuk őket, elöl pedig nem játszottunk, csak brusztoltunk.”
Václav Prospel: „Balszerencse, hogy elvesztettük Haseket. De nem lehetett mit tenni, azokkal kellett kiállnunk, akik mögötte voltak.” ---- Négy-öt hónapon belül lezárulhat az eljárás
Ciro Santoriello, a Torinóhoz közeli Pinerolo ügyészhelyettese szerint gyorsan, évek helyett négy-öt hónapon belül lezárul az osztrák sílövők doppingügyével kapcsolatban indított eljárás. A vizsgálódás elsősorban a sílövő Wolfgang Pernert és Wolfgang Rottmannt érinti: az olasz rendőrök a múlt szombati razziájuk során mindkettőjüknél doppingszert találtak, ugyanakkor az egész osztrák sífutó-, illetve sílövőcsapatra kiterjed, mivel az összehangolt akció során a versenyzők meglehetősen gyanúsan viselkedtek. Santoriello a L'Equipe című lapnak elmondta, hogy a sportolókat mély álmukból ébresztették fel, de furcsa módon rögtön az ágyuk mellett lévő vizespalackokhoz nyúltak, és gyorsan megittak fejenként egy-másfél liter folyadékot.
Egyébként valamennyi osztrák északi sízőnek negatív lett a doppingtesztje – jelentették be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívüli sajtótájékoztatóján. A rendőrség ugyanakkor olyan bizonyítékokat foglalt le, amelyek alapján erős a gyanú, hogy a sportolók igenis meg nem engedett eszközöket vettek igénybe a felkészülés során. S még mindig ehhez a hírhez kapcsolódik, hogy olasz bírósági körökből az a nem hivatalos információ szivárgott ki, hogy az olimpián szereplő egyik osztrák sílövő ellen doppingolás vádjával eljárás indult. A versenyző nevét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit lehet tudni, hogy az a biatlonos az érintett, aki a szombati házkutatás során egy vérkészítményeket tartalmazó zacskót kidobott az ablakon. Pénteken folytatódtak a kihallgatások, ezúttal a sílövők szálláshelyén dolgozó szakácsokat faggatták. Ezenkívül az olasz hatóságok elkezdték vizsgálni Walter Mayer bankszámláit is. A kivonatokból próbálják megállapítani, hogy az Osztrák Síszövetség (ÖSV) valóban megszakított-e minden hivatalos kapcsolatot a szakemberrel a játékok idejére. A tréner azért nem lehetett volna ott hivatalosan az osztrák csapattal a mostani játékokon, mert 2002-ben, Salt Lake City-ben részese volt a vérátömlesztéses doppingügyeknek.
Marosi Attila a biztonságra törekszik
A magyar síelők közül utolsóként Marosi Attila szerepel a torinói téli olimpián, aki a szombati műlesiklásban érdekelt. Marosi a hétfői óriás-műlesiklásban remekül helytállva az előkelő 38. helyen végzett a 82 indulóból, s most is az a célja, hogy mind a kétszer végigmehessen a pályán.
Házigazdajelöltek tanácskozása
Az olimpiai játékok rendezése iránt érdeklődő tizenöt ország ötven szakértője vett részt a „Kihívás és esély az eljövendő házigazda városoknak” címmel a NOB Torinóban rendezett nemzetközi tanácskozásán. Többek között a játékok története és értékei, az önkéntesek szerepének fontossága, a szervezés, a kommunikáció, az internet jelenléte és jövője, valamint az olimpia hatása került napirendre. Az összejövetelen a 2014-es téli játékok rendezési jogáért küzdő hét város: Almati, Borjomi, Jaca, Pjongcsang, Salzburg, Szocsi és Szófia képviselői is jelen voltak. A házigazdáról a NOB jövő évi, Guatemalavárosban rendezendő ülésén döntenek.
A címvédő Jean-Pierre Vidal eltörte a kezét
Pénteken, edzés közben eltörte a kezét Jean-Pierre Vidal, aki így biztosan nem védheti meg a címét a férfiak szombati műlesikló számában. „Minden megváltozhat egy pillanat alatt. Ironikus, hogy éppen a születésnapomon ér véget a pályafutásom” – mondta a francia versenyző, aki pénteken töltötte be 29. évét. Vidal 2002-ben, Salt Lake Cityben nagy meglepetésre végzett az első helyen ebben a számban. ---- ALPESI SÍ
Nők. Óriás-műlesiklás. OLIMPIAI BAJNOK: JULIA MANCUSO (EGYESÜLT ÁLLAMOK) 2:09.19, (1:00.89, 1:08.30), 2. Tanja Poutiainen (Finnország) 2:09.86 (1:01.21, 1:08.65), 3. Anna Ottosson (Svédország) 2:10.33 (1:02.04, 1:08.29), 4. N. Hosp (Ausztria) 2:10.66 (1:01.26, 1:09.40), 5. G. Simard (Kanada) 2:10.73 (1:01.47, 1:09.26), 6. A. Pärson (Svédország) 2:10.96 (1:01.07, 1:09.89), …41. Tuss Réka (Magyarország) 2:39.82 (1:16.12, 1:23.70)
BOB
Férfiak. Négyes. Az állás 2 futam után: 1. Németország 1 (Andre Lange, Rene Hoppe, Kevin Kuske, Martin Putze) 1:50.50, 2. Svájc 1 (Annen, Lamparter, Hefti, Grand) 1:50.63, 3. Oroszország 1 (Zubkov, Jegorov, Szeliversztov, Vojevoda) 1:50.67, 4. Kanada 1 1:50.77, 5. Németország 2 1:50.95, 6. Egyesült Államok 2 1:50.96, …24. Magyarország (Gyulai Márton, Kürtösi Zsolt, Margl Tamás, Pintér Bertalan) 1:53.72
CURLING
Férfiak. A 3. helyért: Egyesült Államok–
Nagy-Britannia 8–6 (1–0, 0–1, 3–0, 0–1, 0–0, 2–0, 0–3, 1–0, 0–1, 1–0)
Döntő: Kanada–Finnország 10–4 (0–2, 2–0, 1–0, 1–0, 0–1, 6–0, 0–0, 0–1, –, –)
OB: KANADA (BRAD GUSHUE, MARK NICHOLS, RUSS HOWARD, JAMIE KORAB, MIKE ADAM), 2. Finnország (M. Uusipaavalniemi, W. Makela, K. Kiiskinen, T. Salo, J. Sullanmaa), 3. Egyesült Államok (P. Fenson, S. Rojeski, J. Polo, J. Shuster, S. Baird), 4. Nagy-Britannia, 5. Norvégia és Svájc
GYORSKORCSOLYA
Férfiak. 10 000 m. OB: BOB DE JONG (HOLLANDIA) 13:01.57, 2. Chad Hedrick (Egyesült Államok) 13:05.40, 3. Carl Verheijen (Hollandia) 13:08.80, 4. O. Grodum (Norvégia) 13:12.58, 5. L. Saetre (Norvégia) 13:12.93, 6. I. Szkobrjev (Oroszország) 13:17.54
JÉGKORONG
Férfiak. Elődöntő. Svédország–Csehország 7–3 (2–1, 4–2, 1–0). G: Modin (0:34, M. Sundin, Forsberg), Axelsson (13:37, Lidström, Kronvall), H. Sedin (21:16, D. Sedin), Bäckman (23:54, Alfredsson), J. Jönsson (27:54 – ee., K. Jönsson, Samuelsson), Alfredsson (39:00, Axelsson), Holmström (56:05, Zetterberg), ill. Kuba (3:11, Straka, Prospal), Hemsky (30:40 – ee., Jágr, Zidlicky), Prospal (31:25, Vyborny). K: Lundqvist 21 védés/24 lövés, ill. Hnilicka 15/20, 27:54-től Vokoun 10/12. Az Oroszország–Finnország mérkőzés lapzártánk után ért véget.
MŰKORCSOLYA
Nők. OB: ARAKAVA SIZUKA (JAPÁN) 191.34, 2. Sasha Cohen (Egyesült Államok) 183.36, 3. Irina Szluckaja (Oroszország) 181.44, 4. Szuguri F. (Japán) 175.23, 5. J. Rochette (Kanada) 167.27, 6. K. Meissner (Egyesült Államok) 165.71, …18. Sebestyén Júlia (Magyarország) 129.26, …23. Pavuk Viktória (Magyarország) 119.85
SÍFUTÁS
Nők. 30 km-es szabad stílusú verseny. OB: KATERINA NEUMANNOVÁ (CSEHORSZÁG) 1:22:25.4, 2. Julija Csepalova (Oroszország) 1:22:26.8, 3. Justyna Kowalczyk (Lengyelország) 1:22:27.5, 4. K. S. Steira (Norvég) 1:22:40.8, 5. G. Paruzzi (Olaszország) 1:23:00.8, 6. C. Künzel (Németország) 1:23:02.1 ---- 2006. február 25., szombat
ALPESI SÍ
15.00–17.30 Férfiak, műlesiklás, 1. futam Sestriere Colle
18.30–20.00 Férfiak, műlesiklás, 2. futam Sestriere Colle
BOB
17.30–20.45 Négyes, 3–4. futam Cesana Pariol
GYORSKORCSOLYA
16.30–18.15 Nők, 5000 m Oval Lingotto
JÉGKORONG
20.30–22.30 Férfiak, a 3. helyért
Palasport Olimpico
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
19.30–21.55 Férfiak, 500 m és 5000 m váltó, döntő;
nők, 1000 m, döntő Torino Palavela
SÍLÖVÉSZET
10.00–11.00 Nők, 12.5 km tömegrajtos Cesana San Sicario
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







