Házibuliba hívta az elnök

A célban két és fél éves kislánya, szeme fénye várta, majd az edzője kezébe nyomta a mobiltelefont. A vonal túlsó végén a köztársasági elnök – a bajnoknő legnagyobb szurkolója – gratulált izgalomtól elfúló hangon, majd meghívta az Év sportolója címet elkerülni nyilvánvalóan nem tudó hölgyet a Hradzsinba, egy kellemesnek ígérkező fogadásra. Ennél többet aligha lehet belesűríteni három percbe, aki überolni akarja Katerina Neumannovát, annak nagyon fel kell kötnie a fehérneműt.Örömünnep szakadó hóesésben

Ő volt a csehek Polyák Imréje, már ha ez nem képzavar egy hölgy esetében: 1998-ban, Naganóban az 5 km-es klasszikus stílusú versenyen második, a tíz kilométeres üldözőben harmadik volt, majd Salt Lake Cityben az előbbiben és a 15 km-es szabadstílusúban is második helyen végzett. (A teljes igazsághoz tartozik, hogy a két utóbbi ezüsthöz a doppingoláson kapott két orosz, Olga Lazutyina és Olga Danyilova kizárása után jutott hozzá – a szerk.) Közben azért világbajnokságot nyert – 2005-ben Oberstdorfban –, de úgy tűnt, az olimpiai diadal végképp elkerüli „Katkát” – ahogy a szülei és a férje szólítják.
A 2002-es olimpia után elment szülési szabadságra, s 2003 júliusában világra jött Lucie, az aranyos kisbaba. Katka decemberben már újra indult Világkupa-versenyen, s bár nehezen ment a formába lendülés, 2005 elejére újra a régi volt: ekkor született meg a világbajnoki siker.
Túl sok dobása nem maradt már, ha olimpiát akart nyerni, a pragelatói síkon kellett megvalósulnia az álomnak. Február 15-én, az olimpia idején, betöltötte 33. évét, de előtte három nappal még kiharcolt egy ezüstérmet a 15 km-es üldözőversenyben, 1.9 másodperccel, egy sóhajtásnyival lemaradva a csodálatos észt Kristina Smigun mögött.

Pénteken szakadt a hó a Pragelato Planon, az olimpiai sífutópályán. A 30 kilométeres versenynek egyszerre vágott neki a hatvanhét sportoló, s húsz kilométer után egy tizenegyes élbolynak sikerült elhúznia a többiektől, benne Neumannovával, Smigunnal, a háromszoros olimpiai bajnok Julija Csepalovával, s a szám olimpiai címvédőjével, a hazaiak reménységével, Gabriella Paruzzival.
Utóbbi kétszer is elesett, de azonnal felpattant, s hamarosan csatlakozott az élen állókhoz. Az igazi robbantás egy 23 éves, a sportágban „csecsemőnek” számító fiatal lány, a lengyel Justyna Kowalczyk nevéhez fűződött. Másfél kilométerrel a cél előtt iszonyatosan beleerősített, s úgy tűnt, sikerül leszakítania a két üldözőt, Csepalovát és a további tízméteres hátránnyal küszködő csehet.

Aztán az orosz felzárkózott, s a célegyenesben meg is előzte az ereje végső tartalékait felemésztő lengyelt. Ha megvan a győzelem, negyedik aranyérmét szerzi Csepalova – de mi történik? A semmiből felbukkan Neumannová kék meze, húsz méterrel a cél előtt befogja az oroszt, majd 1.4 másodperces előnnyel ő az olimpiai bajnok!
A többit ismerjük: Lucie puszija, Vaclav Klaus köztársasági elnök telefonja. És ebben a pillanatban „Katka” senkivel sem cserélne a világon…

Mi lenne, ha tudna hajrázni?

A sajtószobába a bajnoknő érkezik utolsónak a három érmes közül, s mielőtt bárki is kérdezné, elkezd ömleni belőle a szó:
„Ez az ötödik olimpiám, most ülök utoljára önökkel szemben, szerencsére aranyéremmel a nyakamban. Nem ez a legerősebb számom, de boldogan akartam visszavonulni, így nem maradt más választásom, meg kellett nyernem a 30 kilométert. Ami azt illeti, nem voltak valami fényesek az esélyeim, csütörtökön még úgy tűnt, nem is tudok elindulni. Bedagadt a torkom, hőemelkedésem volt, pocsékul éreztem magam. Szerencsére a csodálatos csapatorvosunk rendbe hozott, mindent belém nyomott, ami nincs rajta a doppinglistán, s ma reggel már nem volt semmi bajom.”
Neumannová az orvos mellett a technikai csapatának is köszönetet mondott, hiszen a tökéletesel vakszolt lécek is kellettek a sikerhez. Két bukást is ki tudott kerülni, szegény Paruzzi kétszer is az orra előtt terült el. A taktikája egyszerű volt: próbált takarékoskodni az erejével, nem akart az élre állni, ki akart maradni a kakaskodásokból.

„Tulajdonképpen hálásnak kell lennem Kowalczyknak azért, amiért megnyomta az utolsó két kilométert, így szakítottuk le azokat a riválisokat, például Smigunt, akik veszélyesek lehettek volna a hajrában. Amikor az utolsó domb tetejére ért a lengyel lány, láttam, hogy lankad, s nem várhattam tovább, el kellett indítanom a finist – ami nem éppen az erősségem. Vagy mégis? Akár igen, akár nem, előbb Kowalczyk, majd Csepalova mellett is elhúztam, s győztem.”
Hát, ilyen egyszerű olimpiai bajnokságot nyerni. Legalábbis elmondva egyszerű, végigcsinálni már nem annyira.

Becsületből versenyez, aztán jöhetnek a bulik

„Már csak azért sem, mert mióta megvan Lucie, valóságos logisztikai feladványokat kell megoldanom napról napra. Akár otthon edzem, akár nyáron St. Moritzban, vagy valamelyik nagyszülőt, vagy pedig a bébiszittert vinnünk kell magunkkal, hogy vigyázzon a kislányomra, amíg síelek. Korábban versenyszerűen hegyikerékpároztam, én vagyok az egyetlen cseh sportoló, aki nyári és téli olimpián is indult: 1996-ban, Atlantában mountain bike-ban versenyeztem. Manapság már inkább a futás a kiegészítő sportom, a hegyekben csak szórakozásból szoktam biciklizni. Zadovban lakunk, a hegyek között, adva van a kerékpárpálya…”
Megtudjuk még, hogy a szezon hátralévő részében becsületből még indul a versenyeken, de már nem nagyon izgatja, hányadik helyen végez. (Ilyen lelkiállapotban szokott mindent megnyerni az ember…) Aztán előbb-utóbb csak kitavaszodik, s akkor jöhetnek a nagy bulik, mert azért az olimpiai bajnoki címet illik méltóképpen megünnepelni.
Persze, ha eltekintünk a Hradzsinban tartandó elnöki „házibulitól”…