Vigyázat, túl nagy feszültség!

Szlovákiának megint nem sikerült legyőznie Csehországot. Holott ez fontosabb lett volna, mint végül esetleg megnyerni az aranyérmet. Miroslav Satan beismerte, számukra, az örökkön „kisöcsnek” tekintett náció számára „…a történelem legnagyobb napja lett volna, ha az olimpián megverjük a cseheket”. A „bemeneti oldalon” pedig kifejezetten jónak tűntek az előjelek, elvégre amíg a világbajnok végigbotladozta a csoportkört – kikapott még Svájctól is –, addig Szlovákia ötből ötöt megnyerve valósággal berobbant a nyolc közé.Csakhogy a tót atyafiak túlzottan is feszültté váltak attól, hogy csoportelsőként nem egyszerű negyeddöntő vár rájuk, hanem „a Meccs” a csehek ellen.Peter Budaj például az öltözőből kijőve rögtön hasra esett, amint jégre lépett a bemelegítésnél, illusztrálandó azt az iszonyú vibrálást, amely a szlovákokat jellemezte. Holott ő, a megváltónak tekintett kapus, akiről úgy gondolták, végre megvan a sikerhez hiányzó láncszem, az NHL-ben edződő hálóőr. Budajjal amúgy nem volt akkora baj – más kérdés, hogy a Dominík Hasek kiválása után kapusgondokkal küzdő csehek épp erre a partira találták meg azt, aki képes helyettesíteni a nagy Dominátort: a kanadaiak ellen betliző Tomás Vokount talonba téve kipróbálták a harmadik számúnak mondott Milan Hnilickát, aki tökéletesen bevált.Márpedig ha hátul minden rendben van, elöl valaki mindig rendre meg szokta oldani a feladatot az ő csapatukban. Most éppen a New York Rangersben profiskodó Martin Rucinsky terelte megfelelő mederbe a mecscset: a szlovákok idegességét kidomborítandó – egyszersmind még inkább fokozandó – emberhátrányból szerzett góllal, amelyet Satan keresztpasszának lefülelése után szerzett. A második harmadban aztán az ő lövése nyomán kipattanó korongot pöccintette be Milan Hejduk, s ezután egyértelművé vált, a túlzottan magas adrenalinszinttel játszó szlovákok képtelenek lesznek átlépni saját árnyékukat.
„Túl nagy volt a feszültség, nem tudtunk megbirkózni vele” – sóhajtott egyik legjobb játékosuk, Peter Bondra, siratva az elszalasztott lehetőséget. No igen, ha legyőzik a mindig is többre, nagyobbra tartott cseheket…

„Meglehet, még az aranynál is fontosabb lett volna számukra, hogy legyőzzenek minket – árnyalta a képet a csehek vezérbikája, Jaromír Jágr. – Szerintem ez nem segített. Jobb, ha az embernek hideg marad a feje, és nem válik túlmotiválttá.”

Márpedig a mind jobban magukra találó csehek nyugodtan, a saját játékukat játszva darálták be vetélytársukat. Ők higgadtak maradtak – a meccs végén aztán Martin Straka megadta a kegyelemdöfést egy üres kapus góllal, amelynek láttán Richard Kapus miszlikekbe törte a botját a szlovák kispadon.
Elbukott az Egyesült Államok együttese is. Éppenséggel ott is forrtak az indulatok, a jó öreg Mike Modano csúnyán odamondogatott a csapatvezetőségnek meg mindenkinek a finnektől elszenvedett vereséget követően. Hogy nekik kellett egyedül megszervezniük az utazásukat, meg a családtagjaiknak is ők, a játékosok kerestek szállást, ha ezt valaki intézte volna, a sok apróság nem tereli el a figyelmüket a hokiról és a többi, és a többi…

Nem biztos, hogy a repülőjegy-foglalás miatt süllyedt odáig az amerikai együttes, hogy az edzőnek, Peter Laviolette-nak már az első harmadban időt kelljen kérnie, amit utóbb azzal indokolt, hogy „…az egész csapat szinte csak ácsorgott, ahelyett, hogy korcsolyázott volna”.

A Team USA-nél ez azért zavarba ejtő. Mindazonáltal a nagy igazságot az eddig százszázalékos finn gárda egyik legjobbja, az amerikaiakhoz hasonlóan a tengerentúlról érkező Teemu Selänne mondta ki: „Mi sem kapunk segítséget a szövetségtől az utazásunkhoz, mi is magunkra vagyunk hagyva, ám én ezt nem hoznám fel kifogásként. Senkinek sem könnyű, mi is a reptérről estünk be, nekünk is gondot jelentett az akklimatizálódás, minket is kifárasztott, hogy nyolc nap alatt hat meccset kellett játszanunk. Ez azonban egyáltalán nem számít a jégen: ott az dönt, ki akar jobban nyerni.”