Lemondott az elnökség

2006.02.24. 02:43
Címkék
Négyórás tanácskozás után lemondott a Szerb Kézilabda-szövetség elnöksége. Hivatalos közleménye szerint „…a svájci Európa-bajnokságon történtek miatti objektiv felelősség késztette a szövetség elnökségét erre a döntésre”.
A plávik a kilencedik helyen végeztek, holott az éremszerzése volt a céljuk, emellett a válogatott több játékosa azt állította, hogy Veszelin Vujovics szövetségi kapitány, illetve a szerb és a szerb-montenegrói szövetség elnöke, Zoran Micsovics, valamint Zoran Radojicsics arra szólította fel a csapat játékosait, hogy engedjék nyerni a horvátokat a középdöntő utolsó mérkőzésén. „A kollektív lemondás erkölcsi döntés volt, mivel felelősséget éreztünk a történtek miatt – mondta Zoran Micsovics. – Most mielőbb meg kell alakítani a szakmai stábot, amely elemzi Veszelin Vujovics beszámolóját. Már elküldtük a válaszunkat az EHF levelére, és cáfoltuk a bundázás vádját.”A hét végén Belgrádban öszszeül a szerb szövetség közgyűlése, és megtárgyalja a sportágban kialakult válságot. Közben a montenegróiak már kérték, önálló tagállamként kerüljenek be az EHF-be.A csapatkapitány Zsikica Miloszavljevics által megfogalmazott tisztázó nyílt levelet csak a szerb játékosok (tizenöten) írták alá, a négy montenegrói kerettag – Goran Djukanovics, Ratko Djurkovics, Alen Muratovics és Petar Kapiszoda – nem adta a nevét a közös nyilatkozathoz. A sajtó szerint ezt lehet a montenegrói Veszelin Vujovics melletti kiállásnak is értékelni, azonban sokkal inkább arra utal az eset, hogy ők nem akarnak beavatkozni a „szerb belügyekbe”.„Egyértelműen és tisztán nyertünk a szerb-montenegróiak ellen – állította Zeljko Kavran, a horvát szövetség elnöke. – Ezzel számunkra vége a történetnek. Ezt a választ adjuk az EHF érdeklődő levelére is.”
Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
10 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
22 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
31 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
43 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik