Harmadszor hajt az első védésre

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.02.24. 02:43
Címkék
Matolcsi József pénteken Dagenhamban először próbálja megvédeni a WBF (Boksz-világalapítvány) nagyváltósúlyú világbajnoki övét, ellenfele az őt egyszer már megverő francia Brice Faradji lesz.
Matolcsi József Dagenhamben lép elôször ringbe világbajnokként
Matolcsi József Dagenhamben lép elôször ringbe világbajnokként
Meggyesi bálint
Matolcsi József Dagenhamben lép elôször ringbe világbajnokként
Matolcsi József Dagenhamben lép elôször ringbe világbajnokként
Matolcsi József Dagenhamben lép elôször ringbe világbajnokként
Meggyesi bálint
Matolcsi József Dagenhamben lép elôször ringbe világbajnokként
Matolcsi József (22–8, 15 K. O.–T. K. O.) harmadik nekifutásra tudott világbajnoki koronát szerezni, így biztató is lehet, hogy korábbi két – más övvel a derekán megvívott – sikertelen címvédő meccse után most harmadszor próbálja bizonyítani, nem véletlenül került birtokába a trófea. A WBF, majd az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki övét képtelen volt megtartani, most szentül hiszi, hogy a már korábbról jól ismert Brice Faradjival (19–8, 7) szemben övé marad a WBF nagyváltósúlyú koronája.

„Nagyon jól érzem magam, és már alig várom a meccset – mondta Matolcsi. – Az előző mérkőzésem nem volt túlságosan megerőltető, inkább pszichikailag kellett kipihennem magam, és azt hiszem, december óta erre bőven volt időm. Faradjitól egyszer már kikaptam, de sokat tanultam abból a mérkőzésből. Többet kell ütnöm, agresszívebben kell bokszolnom, és le kell zárnom a menekülési útvonalait.”

„Sokszor megnéztem az első mérkőzésük felvételét, és ha Józsi semlegesíteni tudja Faradji lábmunkáját, nyer – vette át a szót Veres László, Matolcsi edző-menedzsere. – Józsi azt mondta, jól érzi magát, fizikailag és fejben is egyben van, ha aktívabbnak mutatja magát, mint legutóbb, megoldja a feladatot.”
Ugyanakkor azt el kell ismerni, Matolcsi az utóbbi csaknem négy évben erőteljesen hullámzó produkciót nyújtott. Váratlanul jó teljesítmények (például a Roman Dzuman elleni, ukrajnai siker) és többségében érthetetlen találkozók (például a Faradjival és a Marat Huzejevvel szembeni párharcát) váltogatták egymást, 2002. május 7-e óta képtelen volt zsinórban három meccset megnyerni (most kettőnél jár…), azaz nem árt az óvatosság.

Négy címmeccs egy gálán

Pénteken Tápiószentmártonban rendez gálát a Blue Alligator Box-Promotion, az esemény főmeccsét Krempf Réka (12–7–3, 5) vívja, aki a guyanai Shondell Alfred (9–4, 3) ellen először próbálja megvédeni a WIBF (Női Nemzetközi Bokszszövetség) kisharmatsúlyú vb-övét. Emellett még három címmeccs szerepel a programban, kivétel nélkül az UBC nevű, szinte ismeretlen szervezet égisze alatt.
Az óvatosság a dagenhami gála másik magyar résztvevőjénél, Hidvégi Györgynél (9–1, 6) már most látható. A cirkálósúlyú magyar március 17-én a skóciai Kirkcaldyben a WBF vb-övéért lép majd ringbe, előtte ráhangolódásként a brit Paul Bonsonnal (19–85–6, 1) bokszol, aki ellen egyszer már pontozással diadalmaskodott.

Hogy ráhangolódásnak milyen lesz a 34 éves, sorozatban 17 vereséget elkönyvelő, folyamatosan a legyőzött szerepére kárhoztatott Bonsonnal találkozni, nagyon nehéz megmondani. Veres László szerint kemény utolsó kesztyűzésnek kell felfogni az esetet, mert itthon nem volt megfelelő edzőpartner, de megkockáztatható, még ez a kesztyűzés is erős túlzás.

Tv: az RTL Klub 22.45-től sugározza a dagenhami gálát
Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
13 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
25 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
34 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
47 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik