Biztos kezű katonahölgyek

Cesana San Sicario – Bardonecchiával holtversenyben – a XX. téli olimpia legkellemesebb versenyhelyszíne. Aki kedveli a kalandot, és szeret gyönyörködni a természetben, egyedülálló utazást tehet ég és föld között lebegve a hegy lábánál fekvő városka széléről induló és a biatlonpálya mellett végződő drótkötélpályát igénybe véve. A kabin végtelenített sodronyon kering, körülbelül három kilométer hosszan, s ha valaki eléggé találékony, megteheti, hogy másfél óráig ki sem száll a kutricából, s az egész versenyt onnan nézi végig.
Persze ott fent nem lehet hozzájutni a sajtóközpontból áramló információk tömegéhez, meg aztán az érmesekkel interjút készíteni is fölöttébb komplikált a „lanovka” üléséről.

Véget ért a bolgár hősköltemény

Szinte hihetetlen, hogy ez a sportág – amelynek az első, norvégiai barlangrajzokon kisilabizálható emlékei ötezer évesek, azzal a megjegyzéssel, hogy a sítalpakon a rénszarvast üldöző vadász nem puskát, hanem dárdát tart a kezében – csupán az 1960-as Squaw Valley-i játékokon került az olimpiai programba; a második világháború után olyan erős volt világszerte az antimilitarista érzület, hogy ez tartotta távol a sítalpas-puskás sportágat. Aztán 1992-ben, Albertville-ben a hölgyek is csatlakoztak, bár a női biatlon legeredményesebb képviselője, Anfisza Rezcova úgy halmozott fel hat aranyat, hogy az elsőt 1988-ban, Calgaryban a szovjet sífutóváltó tagjaként nyerte meg.

Manapság azonban már nem ő minden idők legjobb biatlonista hölgye, hanem a német Kati Wilhelm három arany- és két ezüstérmével, de erről később.
A 4x6 kilométeres staféta rajtja kifejezetten látványos, a tizennyolc kvartett első tagjai eszeveszett tempóban vágnak neki a síknak, mintha nem hatezer, hanem csak hatvan méter megtétele várna rájuk. Talán fölösleges is megemlítenem – meg aztán nyilván irritálja is az olvasót –, hogy vakítóan tűz a nap, a nézők napszemüvegben figyelik a fejleményeket, például azt, hogy az esélytelen bolgár váltó első tagja, Pavlina Filipova makulátlan mérleggel teljesíti az öt fekvő és az öt álló lövést, s mindössze 11.4 másodperces hátránnyal az egyetlen lövést tévesztő Bogali mögött másodiknak paskolja lapockán honfitársnőjét, Radka Popovát. A fekvő sorozat Radkának is jól megy, az állónál azonban begörcsöl – vélhetően bevillan neki, hogy dobogós is lehet a négyes fogat, ha tagjai továbbra is jól lőnek –, s az utolsó ötös szériát, immár állva, csak kilenc lövésből tudja megoldani, amibe még egy büntetőkört is be kell kalkulálni. Ezzel vége a bolgár hőskölteménynek, visszaesnek a kilencedik helyre, a folytatásban onnan már csak egy pozícióval sikerül előbbre kászálódniuk.

Mindössze kétszer kellett ismételniük

Az orosz váltó több tagjáról tudjuk, hogy a hadseregben szolgál, így aztán cseppet sem meglepő, hogy az első női biatlonszámban, a 15 kilométeren megbukott Piljova helyére beválogatott Anna Bogali, aztán a fent említett verseny aranyérmese, Szvetlana Ismuratova, továbbá Olga Zajceva és az eddig kétszeres torinói bronzérmes, Albina Ahatova egyaránt pazarul lő. Mit pazarul – lélegzetelállítóan! Négyen együttvéve összesen negyven korongot „semmisítenek meg”, s ezt csupán negyvenkét lövésből teszik, azaz mindösszesen kétszer kényszerülnek ismétlésre: Bogali az álló, Ismuratova a fekvő sorozatban. Csak hogy el tudjuk helyezni szélesebb összefüggésben ezt a páratlan teljesítményt: az oroszok után legpontosabban célzó váltók – a fehérorosz, a francia és a lengyel – nyolc-nyolc javítással oldják meg a feladatukat.

Amikor Zajceva – sugárzó szépségű, aprócska lány, ez igazán majd csak a sajtóértekezleten derül ki – útjára bocsátja a befutóembert, egy perc tizenegy másodperc Ahatova előnye a németekkel szemben, ami ezen a szinten behozhatatlan. Az is marad, jóllehet a negyedik olimpiai aranyérmére törő Kati Wilhelm huszonegy másodpercet ledolgoz belőle – de így is marad ötven… Az utolsó háromszáz métert már egy lepedőnyi orosz zászlóval a kezében teszi meg Ahatova, Wilhelmnek – akivel kimondottan jó az oroszok viszonya, hiszen a sajtóértekezleten Kátyának szólítja – némi elégtételt nyújt, hogy a „női Björndalenként” ő teljesíti az egész mezőnyben a legrövidebb idő alatt a maga hat kilométerét, lövőhiba nélkül, 18 perc 43 másodperc alatt.

Nemcsak szépek, rokonszenvesek is

A sajtószobába csivitelve lép be a négy orosz olimpiai bajnok, néhány percig csitrilányokat idézve röhögcsélnek, az egyik kiadványban látható, róluk készült fényképeket mutogatják egymásnak, ez a derültség tárgya. Zajceva és Ahatova kimondott szépség, de Bogali és Ismuratova is aranyos, meg aztán az is rokonszenves, amit mondanak.
Bogali: „Tudtam, hogy óriási az első ember felelőssége, mindent elronthat, de meg is alapozhatja a sikert. Az volt a célom, hogy elsőnek érjek a váltóhelyre, s ez sikerült is.”
Ismuratova: „Az élen váltottam Annát, egyszerűen nem volt jogom, hogy visszaessek. Még növeltem is az előnyt, de ez el is várható egy egyéni olimpiai bajnoktól.”
Zajceva: „Edzőnk, Valerij Nyikolajevics Olhovszkij arról beszélt, hogy ne törődjünk a helyezéssel, csak adjuk ki azt, ami bennünk van. Nos, én kiadtam, akárcsak az üldözéses versenyben, amely után kórházba vittek, annyira kihajtottam magam. Szerencsére a vizsgálatnál kiderült, hogy nincs szervi bajom.”
Ahatova: „Kicsit idegeskedtem, annak ellenére, hogy több mint egyperces előnnyel válthattam. Amikor az embernek Kátya (Kati Wilhelm – a szerk.) az ellenfele, mindig van oka az idegeskedésre. Persze azt is tudtam, hogy ha nem tévesztem el a célt, ekkora hátrányt még ő sem tud ledolgozni.”
Most már csak az új olimpiai szám, a 12.5 kilométeres tömegrajtos futam van hátra, harminc indulóval, szombat délben. Alighanem ez a biatlon királykategóriája.